Miért csalnak olyan sokat az orosz tudósok?

Az orosz kutatók a legtöbb külföldi kollégáiknál sokkal szívesebben publikálják eredményeiket a hazai, orosz nyelvű (így jó eséllyel csak oroszok által olvasott) tudományos folyóiratokban. A kérdésre, hogy vajon miért van ez, adja magát az előítéletekkel terhelt válasz: azért, mert a kutatásaik nyugati folyóiratokban nem kellenének a kutyának sem. Sokan nézik le az utóbbi két-három évtized orosz tudományát, és nem is teljesen alaptalanul. A legutóbbi alapot éppen a legfontosabb érintett, az Orosz Tudományos Akadémia szolgáltatta, amely – példátlan módon – egyszerre több mint 800 tudományos közleményt vonatott vissza a hazai tudományos folyóiratokkal, a csalás változatos formái miatt.

Plágium önplágium hátán

A tömeges megszégyenítéssel felérő lépés a tisztulási folyamat elkerülhetetlen állomása, bár a hosszú távú hatása kérdéses, hiszen az okokkal nem tud mit kezdeni. Az akadémia felállított egy bizottságot az etikátlan publikációs praktikák rendszerszintű vizsgálatára. A bizottság rengeteg szabálytalanságot tárt fel – bár ezeken nagyrészt nem volt mit feltárni, hiszen ott hevernek már évtizedek óta, mindenki szeme láttára. Csak most valahol született egy elhatározás arról, hogy megpróbálják az orosz tudományos szféra reputációját kiemelni a mélyből, és ennek elkerülhetetlen velejárója volt az általános csalás elismerése.

Oroszországban üzemszerűen plagizálnak, önplagizálnak, adatokat hamisítanak a kutatók. Olyan szerzőket tüntetnek fel a cikkeikben, akiknek semmi közük nem volt az egészhez, de szívességet kell nekik tenni valamiért.

Az országban rengeteg, közel 6000 különböző tudományos folyóirat jelenik meg, legtöbbjük kizárólag oroszul. E lapok értelemszerűen az orosz kutatók körében a legnépszerűbbek, és nem arról híresek, hogy magasra tennék a minőségi mércét. A Diszernet nevű orosz szervezet, amely próbál küzdeni a csalások ellen, nemrégiben 1500 orosz folyóiratban 4000 csalásgyanús cikket talált. Egy másik hasonló szervezet, az Antiplagjat több mint 70 ezer olyan tanulmányt talált, amelyet legalább kétszer jelentettek meg (ami persze ugyanúgy tilos).

Az önmagában is beszédes, hogy több hasonló csalásellenes egyesület is működik, ez nemcsak az etikátlan magatartás rendszerszintű elharapózását mutatja, de azt is, hogy Oroszországban igenis létezik az a kutatói réteg, amit zavar ez a légkör. Valószínűleg azonban ők vannak kisebbségben. A keresletre jellemző, hogy létezhetnek olyan online szolgáltatók, amelyek pénzért árulják a mások által írt tanulmányok szerzőségének lehetőségét. Vagyis, ha egy sikertelen, de publikálásra kényszerülő kutató fizet, akkor odaírják a nevét az általa még csak nem is látott közleményekbe. Az első (vezető) szerzőség ára 75 ezer forintnyi rubeltől 350 ezer forintig terjedhet.

Tessék, a publikációt!

A szerzőség kiárusítása és a sokszoros publikálás nem független egymástól, hiszen a többszörösen megjelentetett szövegekkel több szerzői helyet lehet eladni. Ez az azonosításuk fő módja is. A plágium lebuktatására írt szöveg-összehasonlító programok először azonosítják az egyezéseket, majd megvizsgálják, hogy a verzióknak azonosak-e a szerzőik (általában nem).

Ez nem az első tömeges tanulmány-visszahívó akció, már tavaly is volt egy még nagyobb (akkor összesen 2528 cikket töröltek csalás miatt), de abból nem lett hír a világsajtóban. Bár a bizottságot az Orosz Tudományos Akadémia hozta létre, a munkája nem feltétlenül szolgál az akadémikusok teljes megelégedésére. Tavaly szeptemberben 56 új akadémikusjelöltről mutatták ki, hogy csaló, és ezért arra szólították fel a közgyűlést, hogy ne szavazza meg a tagságukat. Ezzel igen kellemetlen helyzetbe hozták az őket jelölő akadémikusokat, és végül az esetek többségében valóban nem szavazták meg az érintettek tagságát.

A visszavonásokat értékelő (többségükben nyugaton dolgozó) orosz kutatók elismerik, hogy ez jelentős pillanat lehet az orosz tudomány utóbbi éveinek nem túl dicső történetében, de közben arra hívják fel a figyelmet, hogy mindez önmagában semmin sem fog változtatni. A problémák ugyanis mentalitásbeliek, és a rendszerben gyökereznek.

„Ahhoz, hogy hosszú távú hatásai is legyenek ennek, az eredmények mellett az okokkal is foglalkozni kéne. A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a plágium vált a normává, mivel nagyon sok publikációt várnak el a kutatóktól. Eddig a tudományos sztenderdek zuhanását jelentő praktikákat mindig a szőnyeg alá söpörték”

– nyilatkozta Katarzyna Kaczmarska, az Edinburgh-i Egyetem politológusa. Elmondta, hogy Oroszországban csak a kutatók kis része emeli fel a szavát a csalás ellen, és az áltudományokba sem szívesen köt bele szinte senki. Persze az lenne a kívánatos, ha az orosz kutatók is a nemzetközi, angol nyelvű folyóiratokban publikálnának, de ez nem feltétlenül lenne előnyös a számukra. Amellett, hogy ott több elutasításban lenne részük, a tudománypolitika részéről is megkapnák, hogy nem elég hazafiasak, ha az eredményeiket átadják a Nyugatnak.

Plagizáló politikus, ki hallott ilyet?!

A problémák nem ma kezdődtek, és nem is holnap fognak megoldódni, olykor pedig a politika legmagasabb szintjeiig is elérnek. Négy évvel ezelőtt egyenesen a kulturális minisztert, Vlagyimir Megyinszkijt vádolták meg azzal, hogy középkortörténeti disszertációját csalással írta/vette, és csak azért fogadták azt el, mert Putyin belső köreihez tartozik. A Diszernet kimutatta, hogy Megyinszkij mindhárom, különböző tudományos címek megszerzéséhez írt disszertációjában nagyokat schmittelt.

2017-ben az akadémia vezetése Megyinszkij doktori címének visszavonását kezdeményezte, de a tudományos címek odaítélését felügyelő kormányzati szerv leszavazta az indítványt. Megyinszkij ma is doktor, és ma is kulturális miniszter. Minisztériuma pedig többek között az „oroszellenes” filmek cenzúrázásáért is felelős.

Már a miniszter botrányának idején is ugyanazok a problémák kerültek felszínre, mint ma. A tudományos címek inflálódnak, mert a korrupt bírálóbizottságok gyakorlatilag bárkit doktorrá avatnak, aki megfizeti az árát, vagy elég protekciója van.

A hamisított disszertáció társadalmunk tükre

– utal Andrej Rosztovcev fizikus, a Diszernet alapítója arra, hogy a tudományos korrupciót nem lehet kiemelni az általános orosz korruptságból. A szervezet felmérése szerint a véletlenszerűen kiválasztott közgazdaság-tudományi disszertációk 5 százaléka plagizált. Ugyanez a valószínűség

A csalással szerzett tudományos címeket, állásokat birtokló politikusok hasonló mentalitású kutatókat hoznak helyzetbe, akik ezután egyetemeket fognak vezetni, és a teljes tudományos ökoszisztémát megmérgezik. Egyelőre nem látszik, hogy ez bármikor is változna.

Az orosz történelem nem arról híres, hogy az országot nyugaton rossz fényben feltüntető problémákat elismerik, feltárják, és alapvető változtatásokat hajtanak végre a semlegesítésük érdekében. Azok pedig, akik külföldön „árulkodnak”, hazaárulók lesznek egy csapásra. Ilyen környezetben egyszerűbb részt venni a csalásban, hiszen úgy a legkisebb esély a bukásra.

Borítókép: Donat Sorokin\TASS via Getty Images