370 kilométeres utat tett meg egy önvezető Nissan Leaf
370 kilométeres utat tett meg majdnem teljesen egyedül egy Nissan Leaf Angliában – írja a Guardian. A Leaf GPS-el, radarral, Lidarral és kamerákkal volt megpakolva, így nyomta le a Nissan cranfieldi telepe és a Sunderland (itt gyártják a modellt) közötti utat.
A projektet GrandDrive-nak keresztelték el, és az autó mindenféle utat kipróbált: ment autópályán, sima úton, kipróbálta Anglia embertelen körforgalmait és még a klasszikus brit vidéki száguldozós utakat is, ahol se elválasztóvonal, se padka. Az önvezető technológia mindig akkor kapcsolt be, amikor az autónak el kellett indulnia, meg kellett állnia vagy sávot kellett váltania.
A GrandDrive a HumanDrive projekt keretein belül valósult meg, amihez a 13,5 millió fontot a kormány és egy 9 cégből álló csoportosulás dobta össze. A céljuk az, hogy egy olyan önvezető technológiát fejlesszenek ki, ami hasonlóan vezet, mint az igazi emberek.
A biztonság kedvéért azért két mérnök benne maradt az autóban, de a rendszer a GrandDrive 99 százalékát önállóan tette meg. A mérnökök csak akkor vették át a gyeplőt, mikor lehúzódtak egy gyors vizsgálatra, vagy tölteni.
Nem a HumanDrive projekt az első, ami önvezető ride-sharing autókon dolgozik. Az Uber is tesztelt hasonló rendszert az USA-ban, míg halálos baleset nem lett a vége.