Magyar kutató új dinoszauruszfajt fedezett fel Dél-Afrikában

Az 1964-es szakdolgozatban Bordy Emese egy fekete-fehér, lassan szétfoszló fotóra bukkant, amely egy lábnyomot ábrázolt. A dinoszaurusztól származó nyomot egy olyan kőzetrétegben találták, amelyet Dél-Afrikában minden geológus jól ismer.

Korábbi kutatások szerint a dél-afrikai Karoo-medence lávakiömlésből származó bazaltsorozata a Gondwana nevű szuperkontinens utolsó időszakában keletkezett, mielőtt a mai Dél-Amerikát, Afrikát, Indiát, Ausztráliát és az Antarktiszt magába foglaló hatalmas földrész tektonikus erők működése révén feldarabolódott. A bazaltrétegek közé homokkő rakódott, és ebben a homokkőben őrződtek meg az ősi állatok lábnyomai.

A Karoo-medence lávakiömlése egybeesett egy világszintű tömeges kihalási eseménnyel, így az abból az időszakból származó leletek egyaránt érdeklik a geológusokat és az őslénykutatókat is. Bordy Emese így rendkívül izgatott lett az 54 évvel ezelőtt felfedezett, de szinte semmilyen tudományos feltűnést nem keltő lelet miatt, és elhatározta, hogy felkutatja a lelőhelyet. Egy helytörténész segítségével azonosították az illető farm tulajdonosát, aki engedélyt adott a további terepi kutatásra. A lábnyomokat megtalálni azonban nem volt egyszerű.

Olyan volt ez, mint egy detektívtörténet. Kimentünk a hozzávetőleges lelőhelyre, amennyire a diplomamunkából meg lehetett határozni. Egész nap keresgéltünk, de hiába. Már a terepjárónk felé haladtunk, amikor rátaláltunk egy lábnyomra, ami valamennyire hasonlított a 1964-es diplomamunkában lefényképezett nyomra

– mondta az Indexnek Bordy Emese.

Bár a szabadon hagyott lábnyom állapota sokat romlott fél évszázad alatt a helyi mállási folyamatok miatt, még mindig beazonosítható volt. Ezután elkezdték feltárni a területet, letisztították a talajt a kőzetről, és egyik lábnyom a másik után bukkant elő.

A lábnyomfaj olyan őslény, amelynek még nem találtuk meg a maradványait (csontjait vagy egyéb szöveteit), hanem csak a lábnyomát. Az új nyomfosszíliafajt Afrodelatorrichnus ellenbergerinek nevezték el. A tanulmányban tűzön járóknak hívják a nyomokat hagyó állatokat, mivel azok két lávaömlés között lépdeltek a frissen leülepedett homokrétegben.

Összesen öt lábnyomsorozatot tártak fel, amelyeket egy-egy egyed hagyott maga után, amint végigsétált a nedves homokfelszínen. Az öt állat legalább három különböző fajhoz tartozott, voltak közöttük két és négy lábon járók is. Ezekből lépéstávolságot lehet mérni, és következtetni lehet az állat méreteire, gyorsaságára.

Önmagában az, hogy őslábnyomokat találtunk, nem nagy szám, hiszen ezekből rengeteg van világszerte, többek között Magyarországon is. A lelet jelentőségét az adja, hogy e nyomok akkor képződtek, amikor rendkívüli események sorozata révén lávafolyások borították el Dél-Gondwana felszínét a korai jura korban, nagyjából 183 millió évvel ezelőtt. Olyan mennyiségű volt a lávaöntés, hogy ez megváltoztatta az atmoszféra, illetve az óceánok kémiai összetételét is.

– mondta Bordy Emese.

Ma már jól ismert, hogy a kémiai változások következtében globális kihalási hullám indult be ekkor (főleg a tengerekben), és ennek eredményeként világszerte fekete palák képződtek az óceánokban.

A Karoo-medencében azonban – ami akkoriban szárazföld volt – az egymást váltogató bazalt- és homokkőrétegek az mutatják, hogy voltak időszakok, amikor két lávafolyás között elég idő telt el ahhoz (ekkor rakódott le a homokkő), hogy a természet magához térjen. Később azonban már a bazaltrétegek egymásra rakódtak, vagyis valószínűleg gyakorlatilag megszakítás nélkül követték egymást a lávakitörések. A kitörési folyamat során döbbenetes mennyiségű láva terült szét a területen. Erre utal az, hogy a bazaltrétegsor vastagsága a mai napig több mint 1600 méter Dél-Afrikában.

A lábnyomokon kívül a kutatók a helyi ökoszisztéma megannyi jellegzetes vonását is megtalálták. A lábnyomokat tartalmazó homokkő szerkezete például arra utal, hogy a lábnyomok egy olyan üledékrétegben őrződtek meg, ami hajdanán egy sebesen folyó időszakos patakban rakódott le. Mivel a homokkő száradási repedéseket is tartalmaz, ez arra utal, hogy a vízfolyás időszakos volt, és a patakmeder időnként kiszáradt.

A jelenlegi kormeghatározási módszerek korlátai miatt nem tudjuk megállapítani, hogy pontosan mennyi idő telhetett el két lávakiömlés között. A lábnyomok azonban egyértelműen arra utalnak, hogy két lávaöntés között a természet magához tért. A legnagyobb felfedezés ezért talán az, hogy még ilyen döbbenetes katasztrófa után is van remény az élővilág regenerálódására

– mondta Bordy Emese.