Alfréd
5 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Erőszakos ütközések helyett szelíden állhatott össze bolygókká az anyag a Naprendszerben

2020.02.14. 13:23

Feje tetejére állíthatja a bolygóképződésről alkotott képünket egy friss kutatás, melyben a tudósok egy, a Kuiper-övben található objektum vizsgálata során arra jutottak, hogy a Naprendszer bolygói az eddig hittnél jóval békésebben alakultak ki – olvasható a NASA honlapján.

A felfedezés a New Horizons űrszondához kapcsolódik, ami még tavaly január 1-jén repült el az eddigi legtávolabbi vizsgált égitest, az Ultima Thule felett. Az objektum története azóta elég kalandosan alakult: sokáig találgatták, hogy milyen alakú lehet, aztán tavaly novemberben átkeresztelték Arrokoth-nak, mert a Thule a náci mitológiában az árják elképzelt romlatlan világát jelentette. Időközben mindenféle módokon elemezték is az égitestet a NASA kutatói, ennek során pedig sikerült megállapítaniuk, hogy milyen folyamatok vezettek a kialakulásához.

Az elemzésük alapján a 36 kilométer hosszú, vöröses színű Arrokoth két objektum lassú egybeolvadásával jött létre a Naprendszer korai időszakában. Ez azért rettentően érdekes, mert az általánosan elfogadott elmélet alapján az égitestek hatalmas sebességű ütközések következtében jöttek létre, ezen az objektumon viszont semmi nem utal erre. Az Arrokoth-ot alkotó két égitest ehelyett

lassú táncban olvadt eggyé azt követően, hogy jó darabig keringtek egymás körül.

Alan Stern, a kutatás vezetője a BBC-nek elmondta, hogy a békés anyaghalmozódásra vonatkozó elmélet nemrég került be a tudományos diskurzusba, a mostani felfedezéssel azonban egyértelműen sikerült bebizonyítaniuk, hogy ez az elmélet a helyes. Ilyesmi ritkán történik a bolygókutatásban, de ezt az ügyet sikerült lerendeznünk – tette hozzá.

Az Arrakoth-ot is magában foglaló Kuiper-öv égitestjei a Naprendszer kialakulása óta nagyrészt változatlanok maradtak, a legtávolabbi idők fennmaradt kövületeinek számítanak.