Gedeon, Johanna
2 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Egy MI 11 aszteroidát azonosított, amik becsapódhatnak a Földbe

2020.02.20. 11:03

Egy mesterséges intelligencia lefülelt 11 olyan aszteroidát, amik veszélyt jelenhetnek a bolygónkra, de a NASA még nem észlelte őket – írja a Futurism. A holland Leideni Egyetem kidolgozott egy neurális hálót, az úgynevezett Veszélyes Objektum Azonosítót, ami a kutatók szerint előre tudja jelezni, ha egy aszteroida a Föld felé tart. A 11 aszteroidának a NASA eddig nem adta meg a veszélyes besorolást, pedig mindegyik átmérője nagyobb mint 100 méter. Ez azt jelenti, hogy a becsapódásuk több száz nukleáris fegyver hatásával érne fel. Az MI azokat az aszteroidákat is listázta, amik 7,5 millió kilométeres távolságon belül kerülnek a Földhöz. A tanulmány az Astronomy & Astrophyics nevű folyóiratban jelent meg.

Pánikra egyelőre semmi ok. Egyrészt kicsi az esélye, hogy bármelyik valóban becsapódjon, másrészt valamikor 2131 és 2923 között kerülnek majd a Föld közelébe.

A kutatáshoz nem kellett más, csak egy szuperszámítógép, ami a Naprendszer 10 ezer évét szimulálta le, felgyorsítva. A kutatók ezután visszapörgették a szimulációt, és megfigyelték, hogy melyik aszteroidák kerülnek veszélyesen közel a Földhöz, és végigkövették a pályáikat.

Ha visszatekered az órát, akkor láthatod, hogyan csapódtak be a már ismert aszteroidák a Földbe. Így összeállíthatsz egy könyvtárat az összes aszteroida pályájáról, ami valaha Földet ért

mondta Simon Portegies Zwart csillagász, a tanulmány egyik társszerzője.

Ezzel a szimulációval tanították meg az MI-nek, hogyan ismerje fel a veszélyes objektumokat. Hogy megbizonyosodjanak arról, hogy valóban pontos adatokat mutat, összehasonlították az MI eredményeit a NASA listájával, amint 2000 veszélyes aszteroidát sorolnak fel. A neurális háló 90,99 százalékos pontossággal tudta beazonosítani, hogy melyik veszélyes, ás melyik nem.

A következő lépés az, hogy pontosabbá tegyék a hálójukat.