Versenyt futnak a koronavírussal
További Tech-Tudomány cikkek
Lassan negyedik hónapjába lép a kínai koronavírus-járvány, ami Ázsián kívül már Európában is gyorsuló ütemben terjed. A fertőzés tüneteinek, a leginkább tüdőgyulladásos megbetegedéseknek a kezelésében, és általában a 2019-nCoV vírus elleni védekezésben az elmúlt nagyjából három hónapban nem történt radikális előrelépés, ami azonban nem jelenti azt, hogy a kutatók ne folytatnák a harcot a lehető legtöbb fronton a gyorsan terjedő, leginkább az idősekre és krónikus betegségekkel küzdőkre veszélyes vírussal.
A WHO adatai (.pdf) szerint a világban jelenleg több mint hetven olyan gyógyszer vagy gyógyszer-kombináció létezik, amikkel kapcsolatban gőzerővel folynak a kutatások, azt vizsgálva, hogy hatékonyak lehetnek-e a koronavírus elleni küzdelemben. Az MIT Technology Review friss cikke összeszedte, hogy melyik az a hat terület, ahol gyors és ígéretes eredményre lehet számítani a közeljövőben.
Vírusblokkoló szerek
Jól haladnak a Remdesivir nevű kísérleti antivirális gyógyszerrel kapcsolatos kutatások. A Remdesivirt eredetileg az ebola ellen fejlesztette ki egy amerikai biotechnológiai cég, a Gilead Sciences, és működési mechanizmusa dióhéjban úgy foglalható össze, hogy a szer gátolja az RNS-vírusfélék szaporodásához szükséges ribonukleinsav-szintézist. A kutatók szerint az intravénásan adható gyógyszer széles spektrumú vírusölő tulajdonságokkal bír, és az egészségügyi szakemberek meglehetősen optimisták a jövőbeli sikeres alkalmazásával kapcsolatban.
Az állatokon (egereken, majmokon) végzett korábbi Remdesivir-kísérletek javarészt eredményesek voltak, januárban pedig egy 35 éves amerikai koronavírusos betegnek adtak belőle, akinek állapota az injekció megkapása után látványos javulást mutatott, és végül gyógyultan távozott a kórházból. Az amerikai egészségügyi intézetek szervezetének (National Institutes of Health, NIH) közlése szerint hamarosan további betegeken is tesztelni fogják a szert.
Vakcinák
A védőoltások területén is történtek komoly előrelépések. Ahogy az influenzavírus ellen is a leghatékonyabb védelmet a megelőző oltás biztosítja, úgy a koronavírus terjedése ellen is egy hatékony vakcina kifejlesztése lenne a legjobb hosszú távú megoldás. A védőoltásokkal annyi a gond, hogy nagyon hosszadalmas a kifejlesztésük, és tesztelésük: jó esetben is legalább 3-4 évbe telik, míg biztonságosan a piacra kerülhet egy-egy hatékony szer, miközben egy sor kutatás zsákutcába fut. A jelenlegi helyzet annyival jobb, hogy a 2003-as SARS-járvány idején gyógyszerkutatók már kifejlesztettek több kísérleti vakcinát, amikből végül a SARS gyors lecsengése miatt nem lett végleges, piacképes oltóanyag. Most a kutatók leporolták a 17 évvel ezelőtti kísérleti dokumentációkat, és a SARS-hoz hasonló koronavírus elleni vakcina kifejlesztésén dolgoznak.
A Sanofi gyógyszergyár kutatói rajta vannak a vírusból tenyésztett antigénfehérjék megalkotásán, amik a véráramba fecskendezve az immunrendszerből védekező reakciót váltanak ki, megtanítva azt a vírus elleni védekezésre, de nem okoznak koronavírusos megbetegedést (az antivírus oltóanyagok ugyebár ezen az elven működnek). Az egyik gond itt az, hogy az efféle oltóanyagot tojásfehérjéből állítják elő, viszont egy ilyen gyorsan terjedő járvány megfékezéséhez szükséges sokmillió tojást hirtelen előteremteni nem egyszerű feladat. Ha minden igaz, a Sanofi már kidolgozott egy másik tenyésztési eljárást, amivel rovarsejtekben lehet antigéneket létrehozni.
Gyorsabb vakcinák
Egyes cégek újfajta oltóanyagokkal kísérleteznek, ezek közös jellemzője, hogy közvetlenül a vírus örökítőanyagából vett rövid szakaszokat fecskendeznek a páciensek véráramába. Az eljárás elvileg lerövidíti a vakcina megalkotását, mivel az oltóanyagot kapó szervezet maga állítja elő a saját sejtjeiben az antigén fehérjéket. Mostanáig az efféle megközelítés nem vezetett igazán eredményre, de az új vírussal kapcsolatban vannak ígéretes fejlemények. A Moderna Therapeutics ezen a héten közölte, hogy már át is adtak az NIH-nek tesztelésre egy adag ilyen új típusú vakcinát, amit áprilisban önkéntesek bevonásával próbálnak ki.
Vérplazma-átömlesztés
A vírust legyőző, gyógyult betegek vérében rengeteg olyan antitest található, amik segíthetnek a fertőzéssel küzdőknek. Az eddigi kísérletek azt mutatják, hogy a koronavírus ellen hatékony módszer lehet a gyógyult emberektől levett vérplazma átömlesztése is.
A módszer hátránya, hogy kellően nagy számú, vérplazmaadásra hajlandó gyógyult ember és megfelelő infrastruktúra szükséges hozzá, ezért nem valószínű, hogy ez lesz a koronavírus legyőzéséhez vezető általános fegyver. De kritikus esetekben életmentő lehet az eljárás, ezért a megfelelő protokoll kialakításán mindenképp érdemes dolgozni – Kínában már folynak ezzel kapcsolatos, embereken végzett kísérletek.
HIV-gyógyszerek
Arról már korábban is írtunk, hogy kínai kutatók HIV-ellenes gyógyszerekkel kísérleteznek a koronavírus elleni küzdelemben, ahogy arról is, hogy ezek nem minden esetben bizonyulnak feltétlenül hatásosnak.
A jelenlegi állás szerint a Lopinavir és Ritonavir kombinációja tűnik eredményesnek, bár hozzá kell tenni, hogy a sanghaji orvosok által kidolgozott gyógyszert az USA-ban az AbbVie nevű cég Kaletra néven már forgalmazza egy ideje, és egyelőre nincs rá cáfolhatatlan bizonyíték, hogy működik a koronavírus ellen is. Mindenesetre a kutatók további teszteket terveznek a szerrel kapcsolatban, ahogy a Truvada nevű HIV-gyógyszer (naponta egy pirula) is a látókörükbe került, mint lehetséges koronavírus-ölő.
Chloroquine
Felvetődött az is, hogy a koronavírus ellen már rég létezik egy bevált gyógyszer, ami pedig nem más, mint a malária elleni Chloroquine tabletta. A maláriás betegségek megelőzésére és kezelésére szolgáló gyógyszer hatékonyságára egyelőre nincs szilárd bizonyíték, de Kínában már zajlanak az olcsó és nem utolsósorban azonnal rendelkezésre álló gyógyszer embereken végzett tesztjei, és a kezdeti laboratóriumi eredmények biztatóak is.
(Borítókép: Jane Barlow - WPA Pool/Getty Images Hungary)