Hekkertámadás miatt kiszivárogtak a Tesla és a SpaceX titkos szerződései
Meghekkelték a Teslának, a SpaceX-nek és más nagy cégeknek is beszállító Visser Precision nevű céget. A támadást a DoppelPaymer nevű hekkerszervezet vállalta magára, amely már el is kezdte szivárogtatni a titkos dokumentumokat, először a Tesla és a SpaceX néhány titkos dokumentumát, és azt mondják, nem állnak le, amíg nem fizet nekik a denveri cég.
Azt nem tudni, hogyan törték fel a rendszert, de a Visser Precision megerősítette, hogy támadás érte a szerverüket, és ellopták a cég adatait, hogy aztán megzsarolják őket. Az esetet kivizsgálják, de a munka nem áll le.
Hogy milyen szerződések, esetleg szabadalmak és tervek szivároghattak ki, arról nem adtak tájékoztatást, de úgy tudni, hogy Elon Musk cégein kívül a Boeing és Jeff Bezos Blue Origin nevű cége is érintett. Az egyelőre szintén nem derült ki, hogy ezeket a cégeket értesítették-e már a támadásról, ahogy a Visser arról sem mondott semmit, hogy melyik cégről milyen és mennyi érzékeny információ került illetéktelen kezekbe.
Szakértők azonban arra emlékeztetnek, hogy ha nem alaposan és megfelelően járnak utána az ilyen incidenseknek a hatóságok bevonásával, azzal a kiberbűnözők nyernek. Szerintük egyre több a hasonló eset, és a cégek a partnereik elvesztése miatti félelmükben sokszor inkább fizetnek, és nem jelentik a zsarolást. Ezért arra szólítják fel a törvényhozást, hogy erőteljesebben szabályozzák és tartassák be a cégek hasonló incidenseinek bejelentési kötelezettségére vonatkozó törvényeket.