Buda, Richárd
-3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Mesterséges intelligencia elemzi a koronavírus fehérjeszerkezetét

2020.03.06. 13:26

A Google mesterséges intelligenciával foglalkozó részlege is teljes erővel dolgozik azon, hogy sikerüljön megállítani az új koronavírus terjedését a világban. 

A DeepMind mélytanulással támogatott algoritmusa azon dolgozik, hogy a vírus fehérjeszerkezetét elemezze és minél több információt derítsen ki a kórokozóról.

A mesterséges intelligencia segítségétől azt várják a kutatók, hogy hónapokkal lerövidülhet az az idő, amíg a vírus fehérjeszerkezetét megismerik. Ez pedig azért fontos, mert ennek fényében tudnak meg a kutatók mindent a vírusról. 

A helyzet súlyosságára való tekintettel, és az idő szűke miatt a Deepmind átugorja a kísérleti ellenőrzések, és nem vár arra, hogy publikáció előtt tudományosan lektorálják az eredményeket, mert ez még további hónapokkal hosszabbítaná meg a folyamatot, hanem azonnal a kutatók rendelkezésére bocsátja az információit. 

A közlemény szerint az eredményekben hangsúlyozni fogják, hogy a mesterséges intelligencia mindössze valószínűsíti, azaz előre jelzi, hogy milyen lehet a fehérjeszerkezet, vagyis az eredmény csak egy hipotézis, viszont már ez is segítheti a különböző gyógymódokkal kapcsolatos kutatásokat. 

Normális helyzetben egy ilyen jellegű publikációval várnánk addig, amíg a szakmai lapok és szakértők lektorálják, de a jelen körülmények között most hogy megvannak a lehetséges fehérjeszerkezetek, az eredményeket minden kutató számára elérhetővé és szabadon felhasználhatóvá tesszük 

- áll a bejegyzésben. A szabad felhasználhatóság és elérhetőség azt jelenti, hogy bármelyik kutató szabadon használhatja az adatokat a saját munkájához. 

A londoni székhelyű DeepMind nevá céget 2014-ben vásárolta meg a Google 400 millió fontért. A cég több fejlesztésen is dolgozik, amihez mesterséges intelligenciát használ, többek között szembetegségek és nyakrákot diagnosztikájához fejlesztettek olyan módszert, ami mesterséges intelligencián alapszik.