Koronavírus: az utolsó pillanatban vagyunk

A járványügyi védekezés rákfenéje, hogy csak elkésni lehet vele. Nyilván minden ország életét megakasztja, ha határzárat vezetnek be, bezárják a szórakozóhelyeket, betiltják a rendezvényeket, törölnek gyakorlatilag minden eseményt. De a következő fázis még nehezebb, amikor teljesen megáll az élet: bezárnak az iskolák, az üzletek, csak az elemi létfenntartáshoz szükséges cikkeket lehet beszerezni. Betiltják az esküvőket, temetéseket, miséket, mindent.

Mindezek olyan súlyos intézkedések, amelyek hatalmas emberi és gazdasági károkat okoznak. Kevés politikus van, aki ezeket idejekorán meg merné hozni, hiszen a legutolsó pillanatig úgy tűnhet, hogy van visszaút, és a legdrasztikusabb intézkedéseket el lehet kerülni. 

Érthető, hogy ebből a döntésből politikusként nem lehet jól kijönni. Két kimenetel képzelhető el:

1. Nem történik katasztrófa, kezelhető szinten marad a járvány. Ebben az esetben senki nem lehet biztos benne, hogy azért maradt el az armageddon, mert a kormány ilyen előrelátó volt; vagy nem volt semmiféle veszélyhelyzet, és értelmetlenül cseszték szét mindenki nyaralását, a gyerek fellépését az iskolai ünnepségen meg a rég várt együttes koncertjét az Arénában.
2. Katasztrófa történik, minden intézkedés ellenére. Milliók betegszenek meg, sokan meghalnak, az egészségügy az összeomlás szélére jut, vagy azon is túl. Hiába lépett az adott pillanatban okosan a kormány, nem tudta megmenteni az országot a járványtól.

Az elején mindig csak pár eset van, naponta egy-kettő, aztán három-négy, nem nagy gond, simán kezelhető, egy átlagos influenzában ezerszer ennyien betegszenek meg. Aztán egyik reggel felébredünk, rutinszerűen kinyitjuk az internetet, és fekete alapon, hatalmas betűkkel azt látjuk, hogy hirtelen ezerrel több beteg lett, mint tegnap volt. És az emberek elkezdenek meghalni.

Olaszországban jelenleg naponta majdnem 200-an halnak meg. Mindennap. Hamarosan arra eszmélhetünk, hogy mindennap duplázódik az új esetszám, ki tudja, meddig. Ezt kell megelőzni, mert a világon nincs olyan egészségügyi ellátórendszer, ami ezt képes lenne kordában tartani. És akkor eljön az az idő Magyarországon is, mint az olasz orvos Facebook-bejegyzésében, akinek percről percre arról kell döntenie, hogy melyik betegnek jusson lélegeztetőgép, ágy, bármi. 

Ezt még elkerülhetjük. A történelem nagy járványaiban hozott kevés jó döntés (és rengeteg katasztrofális) alapján ebben reménykedhetünk. (Most Tomas Pueyo Medium-posztjának gondolatmenetét követjük.) Ehhez ma kell karanténba vonulnia a világnak, és nagyon okosan átgondolni, hogy mely tevékenységek elengedhetetlenek a társadalom működőképességéhez, és melyek nem. Igen, itt-ott hallani kísérleti stádiumban lévő vakcinákról, de ezek ebben a járványhullámban még biztosan nem fognak döntő szerepet játszani. 

Egy eszközünk van: a fertőzés terjedésének lassítása az emberek elkülönítése révén.

Néhány napja már bemutattunk egy egyszerű ábrát, amelyen jól látható volt, hogy a karanténnal, utazási korlátozásokkal, tömegrendezvények betiltásával, iskolabezárásokkal és a többi, a hírekből már ismerős módszerrel mit lehet elérni: ha esetleg nem is csökken nagyságrendileg összességében a fertőzöttek száma, a járvány időben jobban széthúzódik, és egyszerre nem lesz annyi beteg, ami az egészségügy teljesítőképességét jelentősen meghaladja.

Ez nem puszta elmélet: minden elérhető tudományos és megtörtént események alapján számolt adat ezt támasztja alá. A jelenlegi állapot szerint Kínában és Dél-Koreában (ideiglenesen legalábbis) megállni látszik a járvány. Mindenhol máshol a világban exponenciálisan terjed. Ha megnézzük az európai esetszámokat, azt látjuk, hogy még három hete is olyan kevés megbetegedés volt, hogy a mostani eseteket megjelenítő grafikonon egyszerűen nem lehet a nullától megkülönböztetni:

Bár az új megbetegedések legtöbbje Olaszországban, Iránban, Dél-Koreában történik, rengeteg ország van, ahol a görbe az exponenciális növekedés irányába hajlik. Ha nem változik semmi a jelenlegi trendekhez képest, biztosak lehetünk benne, hogy a többi országban is hasonló görbe szerint fog változni az esetszám. Vagyis először lapos a vonal, aztán villámgyorsan szinte függőlegesbe megy át.

Persze, senki sem tudhatja, hogy mi következik. Vagyis dehogynem. Nem ez ez első világjárvány, sőt az új koronavírus-járvány lefolyásáról is rendelkezünk egészen friss adatokkal, Kínából. Ezek minden kétséget kizáróan azt mutatják, hogy – legalábbis Kínában – a járvány megfékezhetőnek tűnik, teljes karanténnal, és az emberek mozgásának, találkozásának az elképzelhető (és a jelenleg még talán elképzelhetetlen) minimumra csökkentésével. Az amerikai orvosi társaság folyóiratában jelent meg az alábbi grafikon: 

A sárga oszlopok az adott napon diagnosztizált új eseteket jelölik, míg a zöldek a megbetegedések valós időpontját (a betegek kikérdezésével felmérték, hogy mikor jelentek meg a tüneteik, ami jellemzően több nappal előzi meg a diagnózist). A sok angol felirat között a január 23–24-re kell leginkább figyelni (a képre kattintva nagyban nyílik meg). Ekkor állították meg az életet Vuhanban és 15 másik kínai városban. Ha megnézzük a zöld oszlopokat, azt látjuk, hogy

Az ábráról az is nyilvánvaló, hogy a tényleges esetek akár egy-két hét előnyben is lehetnek az járványügyi reakciókhoz képest, mivel a diagnózis előtt a hatóságok egyszerűen nem tudnak a betegekről. Ha megnézzük a Kínán kívüli országokat, az esetszám növekedésének ütemében nagyon nagy különbségeket vehetünk észre.

Míg Olaszországban, Franciaországban, Dél-Koreában, Németországban drasztikusan megugrott az új megbetegedések száma, és Európában továbbra is nő, addig vannak olyan – főként kelet-ázsiai – országok, amelyek a Kínához való relatív közelségük ellenére is viszonylag kordában tudják tartani a megbetegedések számát. Lehet, hogy végül rengetegen el fogják kapni a vírust, de egy adott pillanatban csak annyian betegek, amely kezelhető a források okos elosztásával.

A fenti ábra ázsiai görbéjében még az iráni adatok is benne vannak, és még ez sem volt képes jelentősen meredekebbé tenni a vonalat.

Jó példa Japán, ahol a Diamond Princess körüli problémák ellenére sem szabadult el a járvány, illetve Thaiföld, ahol hihetetlenül alacsony számon sikerült eddig tartani a megbetegedések számát. Dél-Korea bizonyos szempontból kiugró adat, hiszen az ország egésze kifejezetten jól felkészültnek számít, egy szekta tagjainak szuperterjesztőként való viselkedése mindent elrontott. Ez is

Ez még inkább igaz a halálozásra. Az adatokból nyilvánvaló, hogy van kapcsolat az ország felkészültsége – és a drasztikus korlátozó intézkedések bevezetésének gyorsasága – és a halálozás között. Persze ez nem tűnik meglepőnek, hiszen ha az esetszám csökken, akkor a halálos áldozatok száma is csökken. Csakhogy itt nem a halálos áldozatok számáról, hanem a halálozási arányról beszélünk.

Természetesen mindig elmondjuk, hogy a halálozási arányt járvány idején nem egyszerű becsülni, a rejtett esetek nagy száma miatt (és az olaszországi magas halálozást igazán senki sem érti), de mégis érdemes azon elgondolkodni, hogy miért áll 6 százalék körül az olasz és 4 százalékon a (valószínűleg erősen cenzúrázott) iráni halálozás, miközben Németországban, Franciaországban, illetve a kelet-ázsiai országokban ennél lényegesen (akár egy nagyságrenddel) alacsonyabb ez az arány.

A magas halálozás oka valószínűleg az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségében keresendő. Azok az országok, amelyek gyorsan reagálnak, és hatékony járványügyi lépéseket vezetnek be, akár tizedrészére is csökkenthetik a halálos áldozatok számát. Egyszerűen azért, mert bár nincs vakcina vagy gyógyszer a betegség ellen, de a támogató terápia szerepe is hatalmas.

Minden eszközzel el kell kerülni, hogy az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődjön, mert ez nemcsak a koronavírusos betegek kilátásait rontja drasztikusan, de minden más betegét is. Ha minden kórház folyosóin százával fognak feküdni a fertőzöttek, és sorra dőlnek ágynak az orvosok is, akkor az egyéb életmentő beavatkozások elvégzése is ellehetetlenül.

Ez még nem következett be, és nem is feltétlenül fog. De ehhez cselekedni kell. Minden egyes nap, amikor az emberek tovább érintkezhetnek egymással, mintha mi se történt volna, jelentősen növelheti az egy-két hét múlva felfedezett új megbetegedések számát. És eljön az a pillanat, amikor ez hatás átbillenti a járványt a kezelhetőség küszöbén.

(Borítókép: Emberek a tokiói Shibuya Sky Platformban 2020. március 12-én. Fotó: Hannibal Hanschke / Reuters)