![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Mindenki rengeteget keres a Spotifyon, kivéve a zenészek
További Tech-Tudomány cikkek
A minimálbérért is küzdenie kell egy zenésznek, ha streamelésből akar megélni – írja a Mashable. A Spotify nemrég jelentette be, hogy több mint 124 millió fizetős feliratkozóval büszkélkedhet, és egy tanulmány szerint három nagy kiadó tavaly 19 millió dollárt keresett a zenestreamelős platformon. Ezek szerint az internet megmentette a zeneipart, nem? Hiszen többen férnek a médiumhoz, mint valaha.
Egyedül a zenészek és művészek nem járnak jól. Egy angol internetkutató cég, a Broadbandchoices arra mutat rá egy tanulmányban, hogy ahhoz, hogy egy zenész megkeresse hazája minimumbérét, több millió lejátszásra van szüksége. Először az amerikai művészek helyzetét nézték meg. A minimálbér az USA-ban óránként 7,25 dollár, nagyjából 2200 forint. Évente így teljes állásban 15080 dollárt lehet keresni (kicsit több, mint 4,5 millió forint), amit a Spotifyon nem könnyű elérni, mert a platformon 0,00437 dollárt fizetnek lejátszásonként (1,32 forintot).
Ebből az következik, hogy egy amerikai zenésznek (hacsak nem akkora szám, hogy speciális szerződése legyen) 3 450 892 lejátszásra van szüksége, hogy elérje a minimálbért.
Magyarországon sokkal jobb a helyzet, mert amennyiben itthon is ennyit fizet a Spotify, úgy elég havonta 121 212 lejátszás, hogy meglegyen a 160 ezer forintos minimálbér. Tehát évente 1454544 darabból meg is van az éves minimálbér.
Magyarországon a legalacsonyabb a minimálbér a V4-ek közül
Németországban háromszor, Luxemburgban négyszer nagyobb a minimálbér a magyarnál.
A legjobban fizető platformon, a Tidalon egy amerikai zenésznek elég 1,2 millió lejátszás (itthon 41 ezerrel is megvan a minimálbér), az Apple Musicon viszont már 2 milliószor kell, hogy meghallgassák a dalaikat.
Az Amazon Music és a YouTube a sereghajtók, az előbbin az USA-ban 3,7 millió, utóbbin 21,8 millió lejátszásra van szükség a minimumbérhez.
Ezek a számok régiónként változhatnak, de a szolgáltatók nem feltétlenül lebegtetik meg a számokat ország-világ előtt. Sok zenész kénytelen volt felszólalni a bánásmód ellen. Zoe Keating, egy díjnyertes kanadai csellista nyilvánosságra hozta, hogy mennyit keresett a streamelt dalain, hogy rávilágítson a problémára.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
10 órája
- Tech-Tudomány
Új aranyláz kezdődhet egy felfedezés nyomán
Kulcsszerepe van a kénnek abban, hogy a nemesfém a felszín közelében megjelenik.
17 órája
- Tech-Tudomány
A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél
Forradalmasította az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, de mennyire átlátható?
tegnap, 18:49
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
2 órája
- Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.
13 órája
- Tech-Tudomány
Valami baj van a Facebookkal és a Messengerrel, ne lepődjön meg, ha nem érkeznek meg az üzenetei
Érkeznek a hibajelentések.
tegnap, 09:25
- Tech-Tudomány
Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta
Csupán „csak” 500 millió fényévre találtak csillagászati ritkaságot a kutatók.
tegnap, 14:48
- Tech-Tudomány
Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég
A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.
február 10., 16:39
- Tech-Tudomány
Visszavonta az ígéretét a Google, fegyverek fejlesztésére is használható lesz a mesterséges intelligencia
A vállalat a 2018-ban lefektetett alapelveit frissítette.
február 5., 09:07
- Tech-Tudomány
Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
Speciális szoba és mozdulatlan fej kell hozzá.
4 órája
- Tech-Tudomány
Véget ért egy korszak, nem gyárt több Blu-ray-lemezt a Sony
Nincs már kereslet a fizikai médiahordozókra.
február 5., 21:05
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
6 órája
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
2 órája
- Tech-Tudomány
Rekordot ért el és óriási fúziós központot épít Kína
Nagyon szoros a verseny az amerikaiakkal.
február 5., 11:37
- Tech-Tudomány
Utánajártak a tudósok a világegyetemet elpusztító katasztrófának
A kérdés, hogy mikor pukkan ki a buborék, amiben élünk.
február 8., 10:53
- Tech-Tudomány
Megtalálták a tehenek Szent Grálját, ezek lehetnek az év legfontosabb technikai áttörései
2025 a robotokról és a zöldtechnológiáról szólhat.
február 6., 08:36
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
3 órája
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
6 órája
- Tech-Tudomány
Pehelysúlyban indul, mégis kőkeményet üt az Asus új laptopja
A Zenbook A14 még az egy kilót sem éri el, mégis helytáll a mindennapokban.
február 8., 11:04
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- Tech-Tudomány
Szinte fillérekért fejlesztettek érvelő mesterséges intelligenciát
Száz dollárnak ötven a fele.
február 8., 13:19