Ezért kell kerülnünk a tömegrendezvényeket
Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem járványmodellező matematikusa már jóval azelőtt megjósolta a modellek alapján, hogy Iránban hatalmas a baj, mint hogy ez kitudódott volna. Most kollégája, Boldog Péter egy egyszerű ábrát készített arról, hogy miért nagyon fontos törölni minden tömegrendezvényt.
A rendezvények, összejövetelek egyik kockázata, hogy koronavírus-fertőzött egyénbe botlik az ember, illetve ilyen környezetben egy fertőzött nagyon sok embert tud megfertőzni rövid idő alatt (úgynevezett szuperterjesztő lesz). Ez robbanásszerű járványhoz vezet, mint ahogy ez Dél-Koreában is megtörtént. De mekkora lehet az esélye, hogy legalább egy Covid-19 fertőzött részt vesz egy eseményen? Ha azt feltételezzük, hogy a fertőzöttek egyenletesen vannak elkeveredve az országban, akkor elemi matematikával kiszámolhatjuk ennek a valószínűségét.
Az ábra vízszintes tengelyén azt kell nézni, hogy jelenleg hány olyan Covid-fertőzött lehet az országban, akit még nem regisztráltak. Magyarországon 39 esetet jelentettek be, de ennek sokszorosa járhat közöttünk: Angliában például hússzor annyi esetre tippelnek a szakértők, mint amennyit megtaláltak.
Ha nálunk is ez az arány, akkor itthon most körülbelül 800 fertőzött jár-kel, anélkül hogy tudná, hordozza a vírust.
A függőleges tengelyen az adott eseményen résztvevők száma látható. Mindkét tengely logaritmikus skálát használ. Ha 600 fertőzöttet feltételezünk, akkor egy 500 fős eseményen már 3% eséllyel ott lesz a Covid-19, egy 50 000 fős tömegrendezvényen pedig 95% ennek az esélye. Ahogy telik az idő, egyre több fertőzöttre számíthatunk, így a képről leolvasható hogyan nő akár a baráti összejöveteleink kockázata.
(Borítókép: Egy férfi figyeli Washingtonban az új koronavírus járvánnyal kapcsolatban az Egyesült Államok Iránnal szemben hozott szankciói miatt demonstrálók csoportját. Fotó: Carlos Barria / Reuters)