A gyerekek nem immunisak a koronavírusra, csak védettebbek
További Tech-Tudomány cikkek
A legtöbb gyerek enyhe tünetekkel vészeli át a koronavírus-fertőzést, de egy kis százalékuknál súlyos tünetek is megjelenhetnek – írja a Pediatrics nevű gyermekgyógyászati szaklapban megjelent kutatás alapján a New York Times. A 18 év alattiak körében a csecsemők és az óvodások a legveszélyeztetettebbek.
A kutatók 2143 18 év alatti kínai gyerek esetét vizsgálták, akiknek csak az egyharmada kapta el bizonyítottan a vírust, míg a többiek gyanús esetek voltak a tüneteik, röntgen, vérvizsgálatok és vírusos kontaktjaik alapján.
4 százalékuk teljesen tünetmentes volt. A gyerekek fele csak enyhe tüneteket produkált, lázasak voltak, fáradékonyak, köhögtek, valamint bedugult az orruk és esetenként émelyegtek, ment a hasuk. 39 százalékuk ezeken felül már tüdőgyulladást és légúti megbetegedést is produkált, amit CT-vel erősítettek meg, bár légszomjuk még nem volt.
6 százalékuknál, azaz 125 gyereknél súlyos tünetek jelentkeztek, és egy 14 éves fiú bele is halt a betegségbe. A 125-ből 13-an voltak kritikus állapotban, azaz légzőszervi leállás fenyegetett, a maradék 112 súlyos esetnek számított a légzési nehézség miatt.
A fő következtetés, amit levonhatunk az, hogy a gyerekek a felnőttekhez hasonló nagyságrendben fertőződnek meg, de sokkal enyhébb tünetekkel, bár a gyerekek között is van egy spektruma a betegségnek, és néhányuk agresszívabb kezelést igényel
– mondta dr. Sirnivas Murthy, a Brit Columbia-i Egyetem gyermekgyógyásza. (Az orvos nem vett részt a kutatásban.)
A vizsgált gyerekek 60 százaléka 5 éves vagy fiatalabb volt, 40 gyerek pedig még nem volt 12 hónapos. Dr. Silu Tong, a kutatás vezetője szerint ez azért lehetséges, mert fiatalkorban még nem eléggé kifejlett a légzőrendszer, így könnyebben megbetegszenek. Dr. Andrea Cruz a Baylor College of Medicine tanára úgy véli, hogy a gyerekek immunrendszere még éretlen, ami szintén hozzájárul a veszélyeztetettségükhöz.
Murthy szerint az egyik lehetőség az, hogy a gyerekek azért ússzák meg könnyebben a betegséget, mert az ACE2 receptoruk (egy fehérje az emberek sejtjeiben, amire a vírus előszeretettel rákapcsolódik) még nincs eléggé előtérben, vagy más alakú, mint a felnőtteknél. Emiatt a vírus tüskéi, amikkel ráakaszkodik és behatol a sejtekbe, nem találnak fogást, és a vírus nem tud szaporodni.
Egy másik elmélet szerint a gyerekek tüdeje egész egyszerűen egészségesebb. Még nem voltak annyi ideig kitéve a légszennyezésnek, mint a felnőtteké, és a súlyosan megbetegedő felnőtteknél legtöbbször már volt előzetes egészségkárosodás, vagy a korral már gyengült az immunrendszerük. Az is lehet, hogy a gyerekek immunreakciója a kevésbé kifejlődött állapot miatt nem olyan durva, mint a felnőtteké, mert sok koronavírusos esetben a felnőttek egészségkárosodásának egy részét pont a reakcióból eredő gyulladások okozták.
A kutatás a sok meg nem erősített alany miatt nem perdöntő, de jó alapjául szolgál további vizsgálatoknak. A legtöbb súlyos és kritikus eset a „gyanús” besorolású gyerekeknél jött elő, nem azoknál, akik biztosan koronavírusosok voltak – tehát lehet, hogy egy egészen más fertőzés áll a háttérben, vagy a Covid-19 és egy másik vírus összedolgozott.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!