- Tech-Tudomány
- koronavírus magyarországon
- koronavírus a gazdaságban
- koronavírus
- tojás
- élelmiszerbiztonság
Nagyon óvatosan essen neki a tojások hipózásának
További Tech-Tudomány cikkek
Az országos tisztifőorvos ajánlása szerint húsvét közeledtével érdemes hipós vízben áztatni a tojásokat, mert nem árt az elővigyázatosság. Az elővigyázatosság tényleg sosem árt, vagyis akkor mégis, ha például túl sok hipóban, vagy annak híján más fertőtlenítőben áztatja a tojásokat, ezért összeszedtük, mire figyeljen oda.
A boltokba eleve fertőtlenítve érkezik a tojás
Első körben meg kell különböztetni azt, ha a szomszéd tyúkjának friss tojásaiból kap néhányat, vagy ha besétál a boltba és ott vásárol. A kettőt ugyanis teljesen máshogy kezelik. A szomszéd tyúkjának tojása nem esik át élelmiszeripari fertőtlenítésen és ellenőrzésen, míg a boltban vásárolt igen, és ennek kapcsán a termelőkre nagyon szigorú szabályok vonatkoznak. Ez a fázis nyilvánvalóan kimarad vagy más körülmények között történik, ha a tojás olyan termelőtől kerül a háztartásba, akinek nincs engedélye a fertőtlenítésre, aminek alapvető célja, hogy kevesebb legyen a szalmonellás megbetegedés. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy a fertőtlenített és a nem fertőtlenített tojásokat a jogszabályok szerint tilos összekeverni a kereskedelemben, vagyis nem kell attól tartani, hogy a boltban vásárolt doboz egyik fele nem esett át rajta.
VISZONT A TOJÁS HÉJÁNAK A FERTŐTLENÍTÉSE NEM VÉDI MEG ATTÓL, HOGY KÉSŐBB NE KERÜLJÖN RÁ SZENNYEZŐDÉS. DE ERRE SEM A HIPÓ FELTÉTLENÜL AZ ELSŐ MEGOLDÁS, AMI SZÓBA JÖHET.
A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal ajánlása szerint alapesetben a tiszta tojást nem kell felhasználás előtt megmosni. Mosás során megsérülhet a tojás természetes, külső védőrétege, és a héj átjárhatóvá válhat a baktériumok számára, ezért tárolás előtt sosem szabad megmosni a tojást. Ha szennyeződés van a tojáson, első körben szárazon tisztítsa, ha nem megy, akkor közvetlenül a felhasználás előtt mossa, öblítse többször. A legjobb ötlet persze az, ha eleve meg se veszi a koszos tojást, sőt, szól az eladóknak, hogy tudjanak intézkedni. Tegyen ugyanígy, ha sérült, repedt a tojáshéj.
A főtt tojáshoz pedig mindig friss tojást használjon. Hogy mennyire friss, azt vízbe merítéssel lehet ellenőrizni. A friss tojás lesüllyed, az állott tojás lebeg a víz felszínén, ezért ezt egyenként, külön csészébe feltörve és ellenőrizve használja. A tojások tárolásáról és felhasználásról nemrég mi is összeszedtünk egy csomó hasznos tudnivalót.
Mi van azokkal, akik rettegnek, hogy leköhögték a tojást?
A jelenlegi járványhelyzetben a nyers alapanyagot tartalmazó élelmiszerek fogyasztását mindenképp célszerű kerülni. Ezért fontos, hogy csak alaposan hőkezelt (sütött, főzött) ételeket készítsünk. Fontos tartjuk kiemelni azt is, hogy a hőkezelés önmagában is elpusztítja a koronavírust, így az alaposan hőkezelt ételek, élelmiszerek esetén nincs szükség kiegészítő fertőtlenítésre.
- írta megkeresésünkre a Nébih.
Vannak, akik ecettel mossák le a tojást, aminek bizonyos antibakteriális hatása lehet, de a szakértők véleménye alapján erre nincs szükség, ha hőkezeljük a tojást később. Ráadásul, ha nem elég tömény az ecet, több kárt okozunk vele, mint hasznot.
A hipózás is nagy körültekintést és odafigyelést igénylő megoldás, amit alapvetően az élelmiszeripar nagyobb szereplőinél, vagyis vendéglátóhelyeken vagy a közétkeztetésben használnak.
Itt is egyre kevesebb helyen, mivel jellemzően ezek a cégek is tojásfeldolgozó üzemekben, ipari körülmények között, élelmiszeripari technológiával fertőtlenített héjú tojást használnak.
Ha nagyon retteg attól, hogy mégis tojással jut be az új koronavírus a háztartásába, akár a boltban veszi, akár házhoz rendeli, érdemes a termékeket kivenni a gyűjtő- vagy külső csomagolásukból, és ezt követően kezet mosni, majd így eltárolni őket. A termékek felszínén ugyanis előfordulhatnak olyan testnedvek, amelyek közvetíthetik a fertőzést - figyelmeztet a Nébih.
Még mindig nem tudtuk lebeszélni a tojások hipózásáról?
A hivatal azt mondja erről a kérdésről, hogy otthoni környezetben alapvetően elég, ha odafigyelünk az általános higiéniai szempontokra és alaposan hőkezeljük a tojásos ételeket. Ha még mindig nem győztük meg, akkor legalább figyeljen arra, hogy tökéletesen csinálja.
Lényeges, hogy a hipó nem helyettesíthető más fertőtlenítőszerrel, valamint a koncentrátum bekeverési arányát is pontosan tartsák be.
A háztartási hipó 2%-os, kézmeleg oldatába (10 liter vízbe 2 dl hipó) kell 5-10 percre helyezni a tojásokat, majd alaposan leöblíteni. A fertőtlenített tojást a tartóba nem szabad már visszahelyezni, közvetlenül a fertőtlenítés után fel kell használni.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egyébként külön menüpontot tett az oldalára arról, hogyan kell kezelni az élelmiszereket a járvány idején, amiben még arra vonatkozóan is adnak tanácsokat, hogyan lehet az otthoni kamrában és a hűtőben maximalizálni az élelmiszer-biztonságot.
(Borítófotó: Mozartot hallgatnak egész nap az állatok a csirkefarmon, hogy megnézzék, hogyan hat a tojáshozamra a komolyzene. Fotó: Sergen Sezgin/Anadolu Agency/Getty Images)