Károly, Karola
-4 °C
2 °C

Öt tévhit a holokausztról

fortepan 58305
2020.04.16. 00:01 Módosítva: 2020.04.16. 00:05
Április 16-a a magyar holokauszt emléknapja: 76 éve ezen a napon kezdődött a gettósítása kárpátaljai megyékben. A hatóságok néhány hónap leforgása alatt Budapest kivételével az egész ország zsidóságát gettókba zárták, majd deportálták. A holokausztnak több mint félmillió magyar állampolgár esett áldozatul a náci táborokban, munkaszolgálatban, majd 1944 őszétől a nyilas időszak alatt.

A magyar kormány döntése alapján 2001 óta emlékezünk a holokauszt magyar áldozataira áprilisban. Ezzel párhuzamosan kiemelt figyelmet kapott a holokauszt oktatása, a tanárok felkészítése, továbbképzése, hogy megfelelő módszerekkel taníthassák ezt az érzékeny témát. Ennek ellenére a holokauszttal kapcsolatos tévhitek makacsul tartják magukat a köztudatban – nem feltétlen csak az oktatás még mindig meglévő hiányosságai miatt, hanem a magyar történelem különféle, gyakran átpolitizált interpretációi, a felelősségvállalás hiánya vagy áthárítása, és az antiszemitizmus miatt is. Ebben a cikkben ezen tévhitekből gyűjtöttem össze a legáltalánosabbakat.

Mindenért a nácikat és a nyilasokat terheli a felelősség

Magyarországot 1944. március 19-én szállta meg a német hadsereg. Ez a tény szolgál alapul ahhoz az érveléshez, hogy ettől a naptól kezdve csak a németek akarata érvényesült Magyarországon, akik itt is megszervezték és levezényelték a holokausztot. Ezzel több probléma is van:

  1. A holokauszt nem a gettósítással és deportálással kezdődött, hanem azzal, hogy magyar állampolgárok egy nagy csoportját megfosztották egyenjogúságától. Ez 1938-ban történt, amikor az Imrédy-kormány az első zsidótörvénnyel korlátozta a zsidóknak a gazdasági és intellektuális pályákon való részvételi arányát. De született több más zsidótörvény is, továbbá a hatóságok több ezer magyar és Magyarországra menekült zsidót toloncoltak ki és adtak német kézre 1941-ben, majd 1942 elején maguk is legyilkoltak több száz zsidót a visszafoglalt Délvidéken. Mindezek jóval a német megszállás előtt történtek.
  2. Magyarország nem veszítette el a teljes szuverenitását a megszállással. Horthy Miklós kormányzó ugyanis úgy döntött, hogy a helyén marad; ő nevezte ki a Sztójay-kormányt, és további politikai döntéseket is hozott, többek között augusztusban felmentette a németeket készségesen kiszolgáló Sztójay Döme miniszterelnököt. Nem volt tehát tehetetlen a magyar politikai vezetés, ebből következik, hogy őket is felelősség terheli a magyar holokausztért.
  3. A megszállással egy időben Magyarországra érkező, a „zsidótlanítással” megbízott Adolf Eichmann speciális alakulata csupán 150–200 főt tett ki. Ők egyedül képtelenek lettek volna gettóba toloncolni és eldeportálni több százezer embert. A magyar politikai vezetés, közigazgatás és hatóságok a rendelkezésükre álltak – nagyobbrészt az ő buzgóságukon és teljesítményükön múlt, hogy több mint 437 ezer magyar zsidót kevesebb mint két hónap alatt elhurcoltak Auschwitz-Birkenauba.
  4. Azok, akik a nyilasokat okolják az egész magyar holokausztért, tévednek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a gettósítás és a tömeges deportálások Horthy kormányzósága alatt zajlottak. Az első deportáló vonatok 1944. május közepén hagyták el az országot, az utolsó pedig július elején (Eichmann két külön akció révén július végéig elhurcoltatott további 2700 zsidót). Ezzel szemben a Nyilaskeresztes Párt 1944. október 15-én került hatalomra, német segítséggel. Persze ők is hozzájárultak a zsidó áldozatok számának gyarapításához, amikor munkaszolgálatosokat adtak át a németeknek, budapesti zsidó lakosokat lőttek a Dunába, vagy épp razziákat tartottak az általuk létrehozott budapesti gettókban.

A magyarok nem vettek részt a holokausztban, sőt, zsidókat mentettek

Az előző tévhitre adott válasz részben felel erre is: a politikai vezetés kollaborálása nélkül a holokauszt nem történhetett volna meg Magyarországon. Külön ki kell emelni Endre László és Baky László belügyi államtitkárokat, valamint Ferenczy László csendőr alezredest, akik magyar oldalról a deportálás fő felelősei voltak. Azonban nem csak ők vettek részt a zsidóüldözésben, hanem bevonódott abba a társadalom minden rétege. A hatóságok, a közigazgatási dolgozók – mintegy 200 ezer ember – aktívan is közreműködtek. Hivatalnokok, akik kijelölték a gettók helyét, csendőrök, akik oda terelték a zsidókat, orvosok és bábák, akik motozásnak (több helyen testüregi motozásnak) vetették alá őket, vasutasok, akik a deportáló vonatokat vezették. Tömegek részesültek továbbá az elkobzott zsidó javakból: az országos méretű rablás haszonélvezőinek gyakran egyetlen igénylő levél megírásába került megkapni egy üres házat, bútorokat, vagy épp átvenni egy zsidó orvos vagy ügyvéd praxisát. A megürült otthonokat, gettókat a helyi lakosság fosztotta ki.

Való igaz, volt néhány ember, aki az üldözöttek segítségére sietett. Ők azonban elenyésző kisebbségben voltak a tragédiát passzívan szemlélő, abból profitáló többség mellett. A semlegesség pedig az elkövetők malmára hajtotta a vizet.

Horthy zsidómentő volt

Mert leállította a deportálásokat, ezzel megmentve a budapesti zsidókat - szokták hozzátenni. No igen, de előtte hagyta, hogy a hatóságok a németekkel karöltve az egész vidéki zsidóságot elhurcolják. Horthy már jóval a német megszállás előtt tisztában volt azzal, hogy a nácik Endlösungja hová vezet. Ám az 1944. március 29-én tartott minisztertanácsi ülés jegyzőkönyvéből kiderül, hogy

a Kormányzó Úr őfőméltósága az összes zsidórendeletekre vonatkozólag szabad kezet adott az ő vezetése alatt álló kormánynak

 vagyis Pilátushoz hasonlóan mosta kezeit, holott lehetősége lett volna elejét venni az antiszemitaintézkedéseknek. Ha pedig 1944 júliusában kül- és belpolitikai nyomásra le tudta állítani a deportálást, akkor azt már jóval korábban is megtehette volna.

Mindemellett eredetileg tervben volt a budapesti zsidók deportálása is: erre augusztus végén került volna sor, azonban Románia kiugrása után a megváltozott hadi helyzetnek köszönhetően a kormány elállt ettől. És hogy miért nem került Horthy a vádlottak padjára a háború végén? Ebben Sztálinnak volt nagy szerepe, aki egyrészt nem akart mártírt kreálni az idős kormányzóból, másrészt pedig arra hivatkozott, hogy fegyverszüneti megállapodást írtak alá vele, ezért sem akarta a háborús bűnösök listáján látni. A geopolitikai érdekek nyomán történő felelősségre (nem)vonás természetesen nem mindig tükrözte hűen a háború során betöltött szerepeket.

Többen jöttek haza, mint ahányan elmentek

Ez a közkeletű vélekedés akkor alakult ki, amikor a háború végén hazatérő túlélők visszakövetelték elkobzott, ellopott javaikat. Ehhez hasonló állítások még a „hogy bizonyítod be, hogy tényleg annyian haltak meg?”, valamint a „ha annyian meghaltak, hol vannak a tömegsírok?”

Ezek a mondatok meglehetősen ízléstelenek, amikor több ezer ember tragikus haláláról van szó. Magyarországon az 1930-as évek elején 445 ezer zsidó élt. Számuk az 1941-es népszámlálás adatai szerint a területgyarapodás miatt ugrott meg 725 ezerre (így az 5%-át tették ki az ország népességének).

A deportálások során az Auschwitz-Birkenauba érkezők 70–80%-át a nácik egyenesen a gázkamrákba küldték, a táborba kerülők közül pedig több ezren haltak meg a borzalmas körülmények, az éhezés, betegségek, kegyetlenkedések miatt. A magyar hadsereg soraiba besorozott katonakorú magyar zsidó férfiak sokasága veszett oda munkaszolgálatosként: vagy a hadi cselekmények folytán, vagy pedig a keretlegények atrocitásai miatt. Több ezren vesztették életüket Budapesten a nyilas hatalomátvétel után a Dunába lövések, razziák, kényszermunka, valamint a gettóbeli állapotok miatt.

Történészek a mai Magyarország területére visszatérő, illetve a Budapesten életben maradt túlélők számát 150-200 ezer közé teszik.

1944. Lengyelország, Oświęcim az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor
1944. Lengyelország, Oświęcim az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor
Fotó: Lili Jacob / FORTEPAN

A holokauszt-túlélőknek nem kéne ennyi kárpótlást adni

Egyébként is, már mindent visszakaptak, amit elvettek tőlük, sőt, havi szinten hatalmas összegeket kapnak - szól az érvelés. Valójában a háború után a magyar állam nem gondoskodott sem a zsidóktól elkobzott javak visszaadásáról, sem pedig kárpótlásról. Ugyan létrehozott egy intézményt, az Elhagyott Javak Kormánybiztosságát, amelynek feladata az „elhagyott” ingatlanok és ingóságok kezelése lett volna, azonban a túlélőknek külön fizetniük kellett a tulajdonba helyezésért, ha pedig nem találták meg az eredeti javaikat, a cserébe kapottakat csupán bérelhették a kormánybiztosságtól.Talán nem meglepő, hogy ez a megoldás nem nyerte el a zsidóság tetszését.

Hosszas egyezkedés után 1947-ben a kormány felállította az Országos Zsidó Helyreállítási Alapot, amely elvileg a rászoruló túlélőknek juttatott volna segítséget az örökös nélküli vagyonból. Erre azonban sosem került sor: a szocialista hatalomátvétel után az alap működése különböző okokból kifolyólag ellehetetlenült. A rendszerváltás után 1991-ben kaphattak egyszeri átalányösszeget azok, akiktől elkobozták javaikat (nem az eredeti kár teljes összegét); 1997-től pedig a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány juttat életjáradékot a fogyatkozó számú túlélőknek a mindenkori nyugdíj összegéhez igazítva. A MAZSÖK működéséhez az éves állami költségvetésből kap támogatást; az örökös nélkül maradt javak elvileg ilyen módon szálltak át a zsidó közösségre. Ezen felül a túlélők háromhavonta 420 eurónyi összeget kapnak a Claims Conference-en (a túlélők nemzetközi képviseleti szervén) keresztül Németországtól. A magyar állam erkölcsi értelemben vett jóvátételt 1997 óta nyújt a túlélőknek életjáradék formájában. Ezt a politikai okból üldözöttek - tehát a kommunizmus áldozatai - vagy legközelebbi rokonaik már öt évvel korábban megkapták.

A túlélőket tehát nem segítette az állam akkor, amikor a leginkább rászorultak volna – a háború utáni években –, a szocializmus alatt sem esett szó kárpótlásról. Az elkobzott vagyonnak a töredékét kapta vissza a zsidó közösség, az állítólagos hatalmas havi életjáradék pedig egy átlagos nyugdíj összegének felel meg leginkább. Talán ennyit nem kell sajnálni azoktól, akik rokonaikat, vagyonukat, emberi méltóságukat veszítették el a holokauszt során.

(A szerző a Szegedi Tudományegyetem történelem szakos doktori hallgatója, a holokauszt a kutatási szakterülete)

Borító és címlapkép:  1945. Magyarország,Budapest IX. Ráday utca a Kálvin tér felől nézve. - Jevgenyij Haldej / FORTEPAN