Bulcsú
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Apple Watch 5: csuklómobil járvány idejére

GettyImages-1169763066
2020.04.20. 09:44

Az Apple Watch 5 mobilnetes változata az egyik legjobb okosóra, amit mostanában a karomon hordtam - és arra jöttem rá a több mint egy hónapja tartó bezártságban, hogy úgy általában

az okosóra a számítógépes munka egyik legjobb kiegészítője ebben a járvány sújtotta helyzetben.

Eddig az irodában még a kávégéphez se mentem el telefon nélkül, otthon viszont hajlamos vagyok bárhol ottfelejteni, mert őszintén, kit érdekel? Nem tűnik el, nem trollkodnak a kamerájával a drága jó kollégák, a csöngését bárhonnan meghallom, és úgysem merül le, hiszen alig használom. Kiesett napi két órányi levelezős-böngészős-zenehallgatós utazás is.

Okosórával még könnyebb elfeledkezni a mobilról, főleg ha saját SIM-kártya és telefonálási képesség is van benne. Laza kézmozdulattal fogadom az ételfutár és a kollégák telefonhívását, megkapom az értesítőket, nem mondhatják, hogy elérhetetlen vagyok, mert az óra rám van rögzítve. A Telekom MultiSIM megoldásával pofonegyszerű a telefonszámot átvinni az órára, amely így ugyanazt a telefonszámot használja, mint a vele párban álló mobil. Pár gombnyomás az egész az iPhone-on futó Watch alkalmazásban.

Telefonálás közben a kihangosítás jobban visszahangzik, mint amikor telefonon beszélünk, mert közelebb van egymáshoz a mikrofon és a hangszóró, mint a mobilokon, de nem volt komolyabb panasz a hangminőségre. Az is tök mindegy volt, hogy az Apple Watch jó esetben 18 órát bír aksiról, sokkal kevesebbet, mint a mai mobilok. Úgysem megyek sehová, a konnektor meg mindig karnyújtásnyi távolságban van.

Oké, boltba azért el kell ugrani néha, de ott is kihasználható, hogy nem muszáj telefont vinni, és ott van az órán a bevásárlólista. Tisztítani is könnyebb, hiszen csak egy-két ujjal matatok rajta, nem kell megmarkolni a mindenki más által megtaperolt kosarak után. Ötven méterig vízálló, szóval nem árt neki egy mosás.

Többszereplős online értekezletet és videós mítinget az órán biztosan nem tudunk lebonyolítani, szóval akinek ilyesmik tarkítják most a hétköznapokat, jobban jár egy telefonnal.

Az Apple Watch 5-ös sorozatának egyik újítása a folyamatosan bekapcsolt OLED kijelző, ennek köszönhetően nem kell a karunkat megemelni, hogy bekapcsoljon a világítás. Ilyenkor nemcsak a pontos idő látható, hanem minden olyan információ, amely az általuk kiválasztott óralapon megjelenik, csak kicsit haloványabb fénnyel. A nagyobb méretű kijelző nem idei újdonság, és ezen a területen az Apple Watch következő, várhatóan ősszel megjelenő verziója hozhat frissítést, ha igaznak bizonyulnak a pletykák, és valóban bevezetik a MicroLED technológiát. Persze az OLED is kiváló, olyan fényereje van, hogy tűző napsütésben is könnyen olvasható rajta az edzésként rögzített boltba sétálás minden adata, a lépések száma, és a pulzus.

Még egy nagy újítás a Watch 5-ben a beépített iránytű, aminek most persze nem sok hasznát vesszük, a lakásból nézve ma is pontosan arrafelé van észak, amerre tegnap volt. 

A GPS is csak abban tud megerősíteni, hogy tényleg otthon maradtam.

Ez is régi funkció, a 2-es verzió óta elérhető, bár igazán jól csak a beépített mobilnettel használható ki, ha az óra térképén navigálunk. Ezzel viszont óvatosan kell bánni, mert igencsak meríti az aksit, ha egy hosszabb túrán erre támaszkodunk.   

Előnyös a beépített tárhely duplázása, most már 32 GB áll a rendelkezésünkre, így igazán hordozhatóvá válnak a kedvenc dalaink. De ez is csak akkor lesz majd igazán hasznos, amikor végre elhagyhatjuk az otthonainkat, addig azért nem életbevágóan fontos a mosdóban is a slágereket pörgeni.

Az Apple Watch 5 az egészségi állapotunk mérésben is nagy segítséget ad, de ezek a funkciók is megjelentek már az előző, 4-es sorozatban. Ilyen például a szív egészségi állapotát mérő EKG, aminek az aktiválására már nem kell várni, rögtön az óra beüzemelése után letölthetjük az appot. Elindítjuk, rátesszük az ujjunkat az óra tekergetős koronájára, és mindjárt megvan az eredmény.

Siri beszélni magyar

Az órán van App Store bolt, ez a Watch OS 6 rendszernek köszönhető, tehát az appokat közvetlenül ott is be tudjuk szerezni. Mivel a kijelző picike, a keresésnél muszáj a diktálás funkciót használni az appok nevének megadásakor.

Magyar nyelvre van állítva az óra, hiszen ha bármit diktálni akarunk, mondjuk egy üzenetet vagy feljegyzést, azt magyarul tesszük. Így viszont a Siri hangfelismerője egyáltalán nem kezeli az idegen nyelvű kifejezéseket, és az appok túlnyomó többsége angol nevet kapott. Egészen vicces volt a Spotify telepítése, amit először angol kiejtéssel próbálkoztam:

Szerintem kimaradt a felismert kifejezések közül egy "hú basszus ezt" az "esküszöm lefozótom" előtt, de emiatt már nem veszek össze Sirivel. Abban biztos voltam, hogy velem nem fog kicseszni egy okosóra, úgyhogy szentmihályon presszó lesz fokozatba kapcsoltam, és beledurmogtam az órába a "spot if ipszilon" kifejezést, úgy kiejtve, ahogyan magyarul olvasható. És működött! 

A Watch OS 6 még sok jó dolgot hozott az órára, követni lehet a menstruációs ciklust, mérni tudjuk a háttérzajt, hogy egészségkárosító-e a mértéke, a beépített számológépbe pedig beépítettek egy zseniális funkciót, a borravaló-számolót, amelynek megadjuk a számla összegét, odapörgetünk a koronával a kívánt százalékra, és rögtön megmondja, mennyit fizessünk. Hasznos lesz, amikor megint bedobhatunk pár korsó sört a haverokkal. És ha már a pénznél tartunk, természetesen az Apple Pay segítségével a bankkártyánkat is magunkkal vihetjük az órában.

Kicsit erős jövő

Az Apple Watch 5 gps-es és mobilnetes változata a korábbi funkciók legjavát sűríti magába, mindet egy kicsit továbbfejlesztve. Ezzel az órával a csuklónkon nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy ez lehet a mobiltelefonok jövője, amennyiben az aksit és a töltést sikerül még jobban feltuningolni, mert ezen a két területen lassabb a fejlődés, mint az okos funkciókban. Annyira telepakolták az órát extrákkal, hogy csak a többi Apple Watch tekinthető igazán riválisának, esetleg még a Samsung Galaxy Watch Active 2. Alapfeltetétel, hogy a vevőnek már legyen iPhone-ja, mert anélkül nem működik, hiába önállósodott a Watch a saját SIM-kártyájával.

És kell még legalább 155 ezer forint

Ez csak az induló ár alumínium házzal, rozsdamentes acéllal háromszázezer forintért is kaphatunk Watch 5-öt, és itthon még nem is találtuk meg a hivatalos kínálatban a divatcégek bőrpántos óráit, amelyek elképesztő 1400 dolláros, vagyis 450 ezer forintos áron kaphatók. A másik véglet viszont elérhető, és akinek nincs szüksége annyi egészségügyi funkcióra, amit a Watch 5 kínál, az a pár tízezer forinttal olcsóbb Watch 3-mal is boldog lehet.

(Borítókép: Az Apple Watch 5 egy londoni bemutatóteremben. Fotó: Jonathan Brady - PA Images / Getty Images Hungary)