Valaki ellopott 8,2 milliárd forintnyi kriptopénzt, aztán magától visszaadta
Egy hekker közel 25 millió dollárnyi (8,2 milliárd forintnyi) kriptopénzt lopott el különféle valutákban a DForce nevű kínai kriptoplatformról, majd ismeretlen okból úgy döntött, hogy visszaadja – írja a BBC.
A támadó 10 millió dollárnyi pénzt etherben lopott el, 10 milliót az amerikai dollárhoz kötött árfolyamú kriptopénzben, további 4 milliót pedig egyéb valutákban. Érdekesség, hogy az összeget végül más összetételben fizette vissza, mint ahogy ellopta.
A DForce alapítója nem sokkal a támadás után blogbejegyzésben közölte, hogy a hekker vagy hekkerek felvették velük a kapcsolatot, de arról nem közölt részleteket, hogy miről beszéltek, illetve azóta sem derült ki, miért fizették vissza a pénzt a támadók. Elképzelhető, hogy valójában csak a rendszer sebezhetőségére akarták az akcióval felhívni a figyelmet, vagy hogy valamilyen díjat kértek a DForce-tól a hiba megtalálásáért.
A PeckShield nevű, blokkláncbiztonsággal foglalkozó cég egy blogbejegyzésben elmagyarázta, hogyan sikerülhetett végrehajtani a támadást. Egy hiba miatt a rendszerrel lényegében el lehetett hitetni, hogy a pénzt elhelyezték a számlákon, miközben valójában kivették a rendszerből.