![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
172 emberrel találkozott, mégse fertőzött meg senkit egy koronavírusos francia fiú
További Tech-Tudomány cikkek
A 172 ember közül, akikkel kapcsolatba került, egyetlen egynek sem adta tovább a koronavírust egy kilencéves francia kisfiú, annak ellenére, hogy hosszú időn át maradt felderítetlen a fertőzöttsége – írja az MTI.
Az esetről a Clinical Infectious Diseases nevű szaklapban számoltak be francia kutatók. A tanulmány azzal a csoporttal foglalkozott, amelyet egy Szingapúrból érkező brit üzletemben fertőzött meg a francia Alpokban, köztük a kilencéves fiúval. Az ő esetében feltárt 172 kontaktszemélynél elvégzett koronavírustesztek mindegyike negatív lett. A kutatók szerint az eset rávilágít arra, hogy
a gyerekek csekély szerepet játszhatnak a koronavírus terjedésében.
Ez azonban egyetlen eset alapján még nem jelenthető ki, az igazolásához még további vizsgálatokra lehet szükség.
Még a testvéreit se fertőzte meg
A fiú a kelet-franciaországi Haute-Savoie régióban fertőződött meg a vírussal, majd erről mit sem sejtve három sítanfolyamon is részt vett. Csak enyhe tünetek jelentkeztek nála. Kostas Danis epidemiológus, a tanulmány társszerzője elmondta, a fiú a légutak egyéb megbetegedésében is szenvedett.
Az egészségügyi hatóságok 172 embert találtak, akik a fertőző periódusban kapcsolatba léptek vele, de mindannyiuk tesztje negatív lett. Még a fiú testvérei sem fertőződtek meg. A tanulmány ugyanakkor kitér arra, hogy a kontaktszemélyek 65 százalékánál szezonális betegségek, például influenza lépett fel.
![Védőruhát viselő egészségügyi dolgozók teszteléshez készülődnek a délnyugat-franciaországi Anglet város biológiai laboratóriuma előtt létesített autós tesztállomáson 2020. április 20-án](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3265/32655/326550/32655060_ec408eaaac5b489b449ad580ac4c10a8_wm.jpg)
A fiú szervezetében csak alig azonosítható mennyiségű vírust találtak, a kutatók szerint a fertőzöttség alacsony mértéke lehet a magyarázata annak, hogy miért nem fertőzött meg másokat – írja a Guardian .
A gyerekek esetében az igazolt koronavírus-fertőzések nagy része enyhe tünetekkel játszódik le. Azt még mindig nem tudjuk pontosan, hogy miért kevésbé veszélyes rájuk nézve a vírus, több kutató szerint ennek az lehet az oka, hogy az immunrendszerük valamiért gyorsabban képes kiüríteni a vírust a szervezetükből. Bár jellemzően a gyerekek jóval kevésbé veszélyeztetettek, került már ki közülük is halálos áldozata a járványnak.
A gyerekekkel kapcsolatban inkább attól tartanak a szakértők, hogy megfertőződve idős vagy a rizikócsoportokba tartozó embereket fertőzhetnek meg. Ezért zárták be a legtöbb országban az iskolákat és az óvodákat. Az eset azonban a tanulmány szerint arra utal, hogy lehetséges, hogy a gyerekek nem játszanak nagy szerepet az új típusú koronavírus a terjesztésében. Az eredmény egybevág a University College London kutatóinak április eleji tanulmányával, amelyben arra jutottak, hogy az iskolabezárásoknak valószínűleg csak kis hatásuk van a vírus terjedésére.
Frissítés:
Lars Schaade, a Robert Koch Intézet nevű német közegészségügyi szervezet alelnöke is reagált a gyerekek elhanyagolható vírusterjesztő szerepére utaló eredményekre. Mint mondta, ők a vírust elkapó németországi gyerekek intenzív nyomon követése alapján azt tapasztalták, hogy a felnőttekéhez hasonló mértékben volt megtalálható a gyerekek szervezetében is a vírus, még akkor is, ha gyakran tünetmentesek voltak. Ezért ők nem tartják elhanyagolhatónak a gyerekek szerepét a vírus terjesztésében.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)