Az együttműködés megnyugtatja a makákókat
További Tech-Tudomány cikkek
Megnyugtatja a fajtársakkal való együttműködés a makákókat, állapították meg osztrák és holland kutatók. A közönséges vagy jávai makákók (Macaca fascicularis) társas viselkedését vizsgáló kutatás eredményeit az Open Science című szaklapban mutatták be. Ezek szerint az állatok stresszhormonszintje (kortizolszintje) csökken, ha együttműködnek egy hozzájuk barátságos csapattaggal.
A csimpánzoktól az oroszlánokig, a hollóktól a bölcsőszájú halakig vagy darazsakig számos állatfajnál megfigyelhető, hogy együttműködnek fajtársaikkal például a területük megvédésekor vagy vadászatkor. Ehhez az egyedeknek egy sor kognitív képességre van szükségük, melyek lehetővé teszik számukra például partnereik felismerését és felmérését, mások térbeli közelségének tolerálását, cselekedeteik koordinálását másokéval egy meghatározott cél érdekében. Néha eközben azt is tolerálniuk kell, hogy a közvetlen nyereség esetleg kevesebb lesz.
"Az ilyen kognitív képességek szorosan összefüggnek fiziológiai folyamatokkal, ide tartoznak a hormonális mechanizmusok is. Ezek eddig még viszonylag kevés figyelmet kaptak" - írta Martina Stocker, a Bécsi Egyetem kutatója és Jorg Massen, az Utrechti Egyetem szakértője.
A vizsgálatban 14 jávai makákót tanítottak be arra, hogy egyik társukkal közösen megoldjanak egy feladatot és így földimogyoróhoz jussanak. Mindkettőjüknek meg kellett húznia egy kötelet, hogy a táplálék elérhető közelségbe jusson. Betanították őket arra is, hogy ráharapjanak egy speciális vattára. Az így szerzett nyálmintából a tudósok megmérhették az állatok kortizolszintjét az együttműködés előtt és után.
A kutatás során kiderült, hogy a majmok kortizolszintje alacsonyabb volt a közös munka után, ha egy hozzájuk közel állóval, egy "baráttal" végezték azt: a közösen teljesített kihívás tehát megnyugtatta őket. Ezzel szemben a stresszszint változatlan maradt, ha egy olyan csapattaggal kooperáltak, amellyel nem voltak közelebbi kapcsolatban. Akkor viszont alig csökkent a kortizolszint, ha a barát csak jelen volt és nem dolgoztak össze. "Ez kizárja, hogy a kortizolszintet a barát puszta jelenléte csökkentené és kiemeli a szoros társas kapcsolatok jelentőségét" - mondta Stocker.
A tudósok abból indulnak ki, hogy az együttműködés nyugtató hatása lehet az oka a hosszú távú együttműködéseknek például a makákóknál, de valószínűleg más fajoknál és az embernél is. (MTI/APA)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.
tegnap, 09:49
- Tech-Tudomány
Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta
Csupán „csak” 500 millió fényévre találtak csillagászati ritkaságot a kutatók.
február 11., 14:48
- Tech-Tudomány
A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél
Forradalmasította az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, de mennyire átlátható?
február 11., 18:49
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Tech-Tudomány
Új aranyláz kezdődhet egy felfedezés nyomán
Kulcsszerepe van a kénnek abban, hogy a nemesfém a felszín közelében megjelenik.
tegnap, 06:09
- Tech-Tudomány
Megtalálták a tehenek Szent Grálját, ezek lehetnek az év legfontosabb technikai áttörései
2025 a robotokról és a zöldtechnológiáról szólhat.
február 6., 08:36
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
tegnap, 13:31
- Tech-Tudomány
Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég
A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.
február 10., 16:39
- Tech-Tudomány
Valami baj van a Facebookkal és a Messengerrel, ne lepődjön meg, ha nem érkeznek meg az üzenetei
Érkeznek a hibajelentések.
február 11., 09:25
- Tech-Tudomány
Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb
Nem csak a Marsra jutott piramisokból.
február 11., 05:57
- Tech-Tudomány
Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
Speciális szoba és mozdulatlan fej kell hozzá.
tegnap, 19:09
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
Szól, hogy ellopták a jelszót, és segít újat beállítani.
tegnap, 20:45
- Tech-Tudomány
Szinte fillérekért fejlesztettek érvelő mesterséges intelligenciát
Száz dollárnak ötven a fele.
február 8., 13:19
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- Tech-Tudomány
Milyen az élet valójában egy sivatagos bolygón?
Ami a fantasztikus dramaturgiában jól működik, az exobiológiában nem biztos, hogy beválik.
február 9., 11:38
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51