Vilhelmina
8 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Egy mutáció növeli a koronavírus fertőzőképességét

2020.06.15. 17:46

Az új koronavírus egyik speciális mutációja jelentősen tudja növelni a vírus sejtfertőző képességét, állapították meg az amerikai Scripps Kutatóintézet szakemberei. A D614G nevű mutáció megnövelte a koronavírus jellegzetes alakjáért felelős tüskék számát. A vírus ezekkel kapcsolódik a sejtekhez és fertőzi meg azokat, írja az MTI.

„A mutáció miatt a víruson lévő funkcionális tüskék száma, illetve sűrűsége 4- vagy 5-ször nagyobb” – mondta Hyeryun Choe, a pénteken megjelent tanulmány egyik szerzője.

A szakemberek szerint egyelőre nem tudni, hogy ez a kis mutáció befolyásolja-e a fertőzötteknél a tünetek súlyosságát vagy növeli-e a halálozást. Mint hangsúlyozták, további tanulmányokra van szükség a laboratóriumi körülmények között, kémcsővel végzett kísérleteik eredményeinek megerősítésére.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a SARS-CoV-2 mutálódik és fejlődik a humán gazdaszervezethez alkalmazkodva.

A D614G-re különösen nagy figyelmet fordítanak a kutatók, mivel a jelek szerint ez domináns mutációvá növi ki magát.