Fizetésképtelenné válhat a Természettudományi Múzeum
További Tech-Tudomány cikkek
Az Index több forrásból is úgy értesült, hogy Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója a napokban levelet küldött a dolgozóknak, amelyben arról tájékoztatja őket, hogy a múzeum pénzügyi helyzete katasztrofális, és nem kizárt, hogy nem tudnak időben és teljes munkabért utalni. A helyzethez az igazgató szerint a koronavírus-járvány okozta bevételkiesések, illetve a központi támogatások elvonása vezetett.
A levél reménykeltően kezdődik, hiszen arról tájékoztat, hogy a veszélyhelyzet (a levélben tévesen vészhelyzet) elmúltával a múzeum újra megnyitott, így a korábbi “munkaidő- és munkabér-csökkentésről” szóló rendelkezések hatályukat veszítették, mindenki jöhet vissza dolgozni. A következő bekezdésben azonban már arról van szó, hogy
“a Múzeum pénzügyi helyzete korántsem rendeződött.”
Az igazgató szerint Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára úgy tájékoztatta, hogy a kormány előtt van egy előterjesztés, amely a múzeum működéséhez szükséges forrásokat biztosítaná. Ez azért is fontos lenne, mert a levél későbbi részében az igazgató a járvány mellett éppen “a központi támogatás jelentős részének elvonását” nevezi meg a siralmas pénzügyi állapot fő okaként.
És itt jön a lényeg: a múzeum
olyan pénzügyi kényszerhelyzetbe került, hogy a rendelkezésre álló keretek nem elégségesek a gyűjtemények megóvásához és a működtetéshez, és az Önök által végzett munka megfelelő körülményeinek biztosításához szükséges szolgáltatások ellenértékének valamint az illetmények együttes, határidőben történő teljesítéséhez.
Vagyis, ha a kormány nem küld pénzt (illetve nem adja vissza azt, amit elvont), akkor gond lehet a munkabérek kifizetésével - a múzeum működtetéséről nem is beszélve.
Az igazgató állítása szerint a múzeum vezetése az utóbbi időben minden megtett a jelenlegi pénzügyi helyzet elkerülése érdekében. Ezek szerint kevés sikerrel. A fenntartókat is tájékoztatták, hogy elkerüljék a fizetésképtelenséget, de úgy tűnik, ez sem sokat segített.
Bár a vezetőség minden eszközzel igyekszik ezt elkerülni, de a jelenlegi helyzetben nem látnak más lehetőséget a múzeum működésének fenntartására, minthogy ennek költségeit a bérkeretből fedezik. De bíznak benne, hogy a helyzet rendeződni fog, és mindenki időben megkaphatja a fizetését.
Hogy a sok rossz hír után legyen valami jó is, a levél végén még meg is fenyegetik a munkavállalókat, hogy ha mindebből bármit is nyilvánosságra hoznak, akkor nagyon megüthetik a bokájukat:
a fentieket üzleti titoknak minősítem, amely vonatkozásában az Mt. 8. § (4) bekezdése alapján Önök kötelesek azt megőrizni és nem közölhetnek illetéktelen személlyel olyan adatot, amely a munkakörük betöltésével összefüggésben jutott a tudomásukra, és amelynek közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járhat.
Az üggyel kapcsolatban még a múlt héten kérdéseket tettünk fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Megkérdeztük, hogy valós-e a levél, hogyan jellemeznék a Természettudományi Minisztérium pénzügyi helyzetét, igaz-e, hogy a múzeum nem képes munkabéreket fizetni, ki felelős a kialakult helyzetért, illetve mindez hogyan érinti a múzeum Debrecenbe költöztetésének tervét.
Mindeddig nem kaptunk választ a kérdéseinkre, ha válaszolnak, frissítjük a cikkünket.
A Természettudományi Múzeum esetleges fizetésképtelensége (amelynek oka az igazgató levele szerint részben a központi támogatás elvonása) különösen érdekes annak fényében, hogy eközben viszont a kormány 600 milliárd forinttal támogatja Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter korábban a koncepció elemei közé sorolta a Természettudományi Múzeum szakmailag egyöntetűen kritizált átköltöztetését.
Alább teljes egészében közöljük a főigazgató munkatársaknak küldött levelét:
Tisztelt Munkatársak!
2020. június 17-én megszűnt a pandémiával összefüggő vészhelyzet, június 24-én megnyitottuk a kiállításainkat. A korábban aláírt, munkaidő- és munkabér-csökkentést tartalmazó kinevezés-módosítások hatályukat vesztették, ezért kérem a munkatársakat, hogy 2020. június 29-től az eredeti munkaszerződésüknek megfelelően végezzék a munkájukat.
Ugyanakkor a Múzeum pénzügyi helyzete korántsem rendeződött. Fekete Péter államtitkár úr tájékoztatása szerint jelenleg is folyamatban van egy, a Múzeum feladatellátásához szükséges források biztosítását célzó előterjesztés Kormány általi megtárgyalása. Bízunk a Kormány pozitív döntésében, mindazonáltal kötelességünk felhívni a dolgozók figyelmét a Múzeum anyagi helyzetével összefüggésben a következőkre:
A közalkalmazotti jogviszony tekintetében is alkalmazandó, a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 6. § (4) bekezdése alapján a munkáltató köteles a közalkalmazottakat tájékoztatni minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról, amely a munkaviszonyból eredő jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges.
Ezen törvényi kötelezettségemnek vagyok kénytelen eleget tenni, amikor jelen levelemmel tájékoztatom Önöket, hogy a Múzeum, mint az Önök munkáltatója, a pandémiával összefüggő bevétel-kiesések és a központi támogatás jelentős részének elvonása együttes következményeként olyan pénzügyi kényszerhelyzetbe került, hogy a rendelkezésre álló keretek nem elégségesek a gyűjtemények megóvásához és a működtetéshez, és az Önök által végzett munka megfelelő körülményeinek biztosításához szükséges szolgáltatások ellenértékének valamint az illetmények együttes, határidőben történő teljesítéséhez.
Munkatársaimmal az utóbbi időben igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a jelenlegi pénzügyi helyzet. E tárgyban a szolgáltatás megszüntetését kilátásba helyező partnereinkkel folyamatosan kapcsolatban állunk és igyekszünk a fizetési kötelezettségeinket átütemezni, annak érdekében, hogy a Múzeum működéséhez szükséges szolgáltatások folyamatosak maradjanak. A fenntartóinkat természetesen folyamatosan és pontosan tájékoztatjuk a helyzetről azzal, hogy kérelmet terjesztettünk elő annak érdekében, hogy a fizetésképtelenség elkerülhető legyen.
Sajnos pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az intézmény által fenntartott gyűjtemények állagának megőrzése és az Önök munkakörülményeinek biztosítása csak úgy lenne lehetséges, ha az ezeket biztosító szolgáltatók számláit a bérkeret –mint az egyedüli pénzügyi forrás - terhére teljesítenénk.
Természetesen ezt minden eszközzel igyekszünk elkerülni. Bízom benne, hogy a gazdálkodásunk helyzete megoldódik és az illetményeket mindenki részére a jogszabályokban foglaltak betartásával, időben át fogja tudni utalni a munkáltató.
Tekintettel arra, hogy a fenti információk a Múzeum jogos gazdasági érdekeit és jó hírnevét is érintik, fel kell hívnom a szíves figyelmüket arra, hogy az Mt. 8. §-a alapján Önök a jogviszonyuk fennállása alatt sem a munkaidejükben, sem azon kívül -kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja -nem tanúsíthatnak olyan magatartást, amely a munkáltató ezen érdekeit veszélyeztetné, a véleménynyilvánításhoz való jogukat is ezen keretek között gyakorolhatják.
Ugyanakkor a fentieket üzleti titoknak minősítem, amely vonatkozásában az Mt. 8. § (4) bekezdése alapján Önök kötelesek azt megőrizni és nem közölhetnek illetéktelen személlyel olyan adatot, amely a munkakörük betöltésével összefüggésben jutott a tudomásukra, és amelynek közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járhat.
Kérem, hogy a jelen levelemben foglaltak vonatkozásában a fentieket szíveskedjenek a legszigorúbban betartani.
Kérem továbbá, hogy a következő időszakban munkájukkal támogassák a Múzeum bevételt termelő funkcióit.
Köszönettel: Bernert Zsolt