Megnövekedett radioaktív sugárzást mértek Skandinávia felett
További Tech-Tudomány cikkek
- Brutálisan komoly kihívót kaptak a MacBookok
- Felzabált egy fél galaxist, aztán elaludt egy fekete lyuk
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
A finn, norvég és svéd sugárzásbiztonsági hatóságok még a hét elején jelentették, hogy a szokásosnál nagyobb, ám az emberi egészségre nem káros mennyiségű radioaktív izotópot jeleztek a műszereik, írja a BBC. Azt azonban mindhárom skandináv ország kizárta, hogy a sugárzás a három ország valamelyik atomerőművére lenne visszavezethető.
Holland szakértők az adatok kielemzése után úgy vélték, hogy a sugárzás Nyugat-Oroszország felől érkezhetett Skandinávia és a Baltikum fölé, és egy fűtőelem károsodására utalhat.
Az orosz Roszenergoatom úgy reagált, az ország két északnyugati atomerőműve, a Szentpétervár melletti Leningrád Atomerőmű és a Murmanszktól 150, a finn határtól 100 kilométerre a tundra közepén található Kola Atomerőmű rendeltetésszerűen működik, és egyikből sem jelentettek sugárzást.
A Roszenergoatom szóvivője a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt mondta, egyik erőműből sem érkezett panasz meghibásodás miatt. A sugárzás mértéke az erőművek környékén nem változott júniusban.
Jelenleg mindkét atomerőműnél van olyan blokk, amelyen épp a korábban betervezett karbantartási munkálatok zajlanak. A Kola-félszigeten lévőben a 3-as blokknál május közepén, a 4-esnél június 11-én kezdődtek a munkálatok, a Szentpétervár közelében lévőben a 3-as blokk karbantartásán május 15. óta dolgoznak. Utóbbi reaktorblokk úgynevezett forralóvizes, azaz a csernobili atomerőműhöz hasonló elven működik.
A Novije Izvesztyija arra is felhívta a figyelmet, hogy a térségben van még atomerőmű, Moszkvától 350 kilométerre északra a Kalinyin atomerőmű. Az orosz cáfolat azonban csak arra tér ki, hogy a két, korábban említett atomerőműben semmiféle meghibásodást nem észleltek.
Az Átfogó Atomcsend-szerződés Szervezetének (CTBTO) vezetője, Lassina Zerbo a Twitteren osztott meg egy térképet, melyen a sugárzás forrásának feltételezett térsége látható.
22 /23 June 2020, RN #IMS station SEP63 #Sweden🇸🇪 detected 3isotopes; Cs-134, Cs-137 & Ru-103 associated w/Nuclear fission @ higher[ ] than usual levels (but not harmful for human health). The possible source region in the 72h preceding detection is shown in orange on the map. pic.twitter.com/ZeGsJa21TN
— Lassina Zerbo (@SinaZerbo) June 26, 2020
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombaton jelezte, hogy látta a jelentéseket, és több információt kért be a tagállamoktól.
Bár a CTBTO vezetője szerint polgári célú nukleáris létesítményből jöhetett a detektált sugárzás, a találgatások között azonban felmerült az is, hogy a forrás egy atommeghajtású jégtörőn – ilyen működik Murmanszkból indulva is – vagy egy atom-tengeralattjárón is lehetett, amilyenek szintén állomásoznak a térségben.