Bölcsek-e a farkasok?

A VanZant gyerekek biztos izgalmasnak találták, hogy élő, vad farkast láthatnak viszonylag közelről, amikor a szüleik egy hónapja felállították őket a Yellowstone Park egyik piknikezőtisztásának faasztalára. Először az egész család örült a találkozásnak, hiszen a 130 méteres távolságban feltűnt magányos farkas pont elég közel volt ahhoz, hogy a megtekintése különleges élménynek ígérkezzen, de elég távol ahhoz, hogy ne legyen a jelenléte problémás.

Az állat gyorsan eltűnt a fák között, és a család kezdett napirendre térni az események felett, amikor pár perccel később már 10 méterre tőlük jelent meg egy kidőlt fa mögül előugorva. Ez már nem volt annyira vicces, így az apuka, Michael VanZant előkapta a pisztolyát, az anyuka pedig egy bottal próbálta elhessegetni az állatot. A farkas azonban megindult feléjük, morgott, és csak négy-öt méteres távolságban állt meg. Ekkor sikerült egy fadarabbal eltalálni (jó pont az apának, hogy nem lőtte simán le), amire eloldalgott.

Fotó: Jacob W. Frank / National Park Service

Az állatot később sikerült azonosítani, a közeli tóról elnevezett Wapiti-falkához tartozott. A nemzeti park egyik biológusa szerint ez a falka találkozik a világ összes farkasa közül leggyakrabban az emberrel, bár az efféle agresszív incidensek ennek ellenére is iszonyú ritkák. Mindez két körülményt illusztrál jól: a Yellowstone Parkban egyre jobban érzik magukat a farkasok, és egyre többen vannak, és az emberekkel való találkozásuk - a farkasok őszinte sajnálatára - egyre gyakoribbá válik.

Természetesen a legtöbb ember soha életében nem lát vadon élő farkast, és akiknek ez megadatik, azok is évtizedekig mesélik azt a néhány másodpercet, amíg több száz méterről látták ezeket az állatokat. Vannak azonban néhányan, akik a foglalkozásukból vagy szenvedélyükből adódóan egész életükben keresik a farkasok közelségét. Közülük is kevesen találkoztak annyiszor vadon élő farkassal, mint Elli Radinger, aki frankfurti ügyvédi karrierjét adta fel, hogy szinte folyamatosan a yellowstone-i farkasok közelében lehessen.

Fotó: National Park Service

Miután teljes addigi életét hátrahagyva önkéntesnek jelentkezett a Yellowstone Parkban élő farkasok szociális viselkedésének tanulmányozására, csak e célnak él. A farkasok bölcsességen részben az emlékeit írja le, részben a farkasok viselkedéséről ír. Utóbbi kissé problémásabb, mert olyan bölcsességeket ír le, amelyeknek szerinte a farkasok birtokában vannak, és az embernek is illene megfogadnia őket.

A legemlékezetesebbek azok a pillanatok, amikor tanúja lehetek a farkasok családi életének. Olyannyira szeretetteljesen és gondoskodón viselkednek egymással, gondját viselik a falka idős tagjainak és a kicsinyeiknek. Számos alkalommal kerültem a közvetlen közelükbe (akár két méteres távolságba), de soha nem éreztem magam veszélyben. A farkasok igyekeznek elkerülni az embert, egyszerűen nem érdekeljük őket

- válaszolta Radinger az Index kérdésére. Amint érezhető, könyve nem tudományos igénnyel íródott (vagy ha igen, nem nagyon sikerült), inkább a saját érzelmein keresztül mesél a farkasokról, és ezeket az érzelmeket látja bennük is. Ettől függetlenül érezhető belőle a mély elköteleződés az állatok iránt, és egy olyan ember története, aki hajlandó volt (és lehetősége is volt rá), hogy szenvedélye kedvéért szakítson sok kényelmes szokásával is.

Az író egyszer egy évig egyedül élt egy kunyhóban a Yellowstone Park közepén áram és folyóvíz nélkül, hogy folyamatos közelségében tudhassa a farkasokat. Néhányukkal személyes ismeretséget is kötött (vagy neki úgy tűnt), és egyszer egy 50 kilós hím farkas olyan közel merészkedett hozzá, hogy megnyalta az arcát (a farkas nyalta meg a nő arcát).

Magányos bölényre támadó farkasfalka Yellowstone-ban

Fotó: National Park Service

A Yellowstone Park néhány évtizede újratelepített farkasai egyre jobban érzik magukat, és ebből - az ökoszisztémák működési mechanizmusai miatt - a park élővilága is profitál. A vapiti szarvasok megfogyatkoztak, így már nem legelik le az összes facsemetét, így az erdő megújulhat. Ugyanakkor a farkasok újratelepítése nem ellentmondásoktól mentes, és nem lehet a yellowstone-i pozitív tapasztalatokat automatikusan általánosítani. Coloradóból 1945-ben irtották ki teljesen a fakast, az utolsót azután ölték meg, hogy leölt 10 birkát.

Mára megfordult a közhangulat, és a laikusok kétharmada azt szeretné, ha visszatelepítenék a farkast a coloradói vadonba. A hivatalos természetvédelem döntéshozói azonban nem lelkesek. Arra hivatkoznak, hogy az ökológiai folyamatok rendkívül bonyolultak, és nagyon meg kell gondolni, hogy mikor és hogyan telepítenek be egy fajt az ökoszisztémába, amely már 75 éve nincs ott jelen. És persze az állatartók sem repesnek az ötlettől.

Visszatelepített farkast engednek szabadon a Yellowstone Parkban a kilencvenes évek közepén

Fotó: National Park Service

A laikus farkasbarátok megunták a kutatók hezitálását és a politikusok lavírozását a lobbiérdekek között, és aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy népszavazást tartsanak a farkas visszatelepítéséről. Össze is gyűlt a kellő számú aláírás, így novemberben erről is szavazhatnak a coloradóiak. A kérdés azonban már rég nem a természetvédelemről, pláne nem a farkasok jólétéről szól. A coloradói farkas az egyszer volt és idillinek hitt romantikus világ szimbólumává vált, és így a racionális érvek háttérbe szorulnak.

A farkasok veszélyeztetett állatokként szinte egész Európában védelmet élveznek. Nagyon remélem, hogy fennmaradhatnak, de ehhez békén kell hagynunk őket. Számos félreértés él még mindig velük szemben a társadalomban. Sokan hiszik, hogy ádáz gyilkosok, hogy veszélyesek

- zárta nekünk írt sorait Elli Raninger.

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!