Az agyat is károsíthatja a koronavírus
Egy kutatócsoport az új koronavírus okozta COVID-19 betegség lehetséges agykárosító hatására figyelmeztetett szerdán – írja az MTI.
A University College London (UCL) tudósainak bizonyítékai arra utalnak, hogy a betegség súlyos idegrendszeri szövődményekhez – gyulladáshoz, pszichózishoz, delíriumhoz – vezethet. A kutatók 43 koronavírusos beteg esetét vizsgálták meg, akiknél időleges agyi működési zavar, stroke, idegkárosodás vagy más súlyos agyi rendellenesség jelentkezett.
Korábbi kutatások szintén megállapították, hogy az új betegség károsíthatja az agyat.
"Azt még meg kell vizsgálni, hogy a pandémiához kapcsolódóan elterjed-e széles körben az agykárosodás, amint az 1918-as influenzajárvány utáni Encepjalitis lethargica az 1920-as, 1930-as években" – mondta a Reutersnak Michael Zandi, az UCL neurológusa, a kutatás egyik vezetője.
A SARS-CoV-2 vírus okozta COVID-19 leginkább légzőszervi betegség, ami a tüdőt veszélyeztetheti, de neurológusok és agyspecialisták szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy az idegrendszerre gyakorolt hatása is aggasztó lehet.
A Brain című szaklap friss számában megjelent tanulmány a vizsgált esetek között kilenc olyan páciensről is beszámolt, akiknél az agyi gyulladás mellett az ADEM (acute disseminated encephalomyelitis) betegséget is megállapították. Ez általában fertőzések után lép fel, és heveny agyi és gerincvelői duzzanatot okozhat, amely az úgynevezett mielinhüvelyt, az idegsejtek hosszú nyúlványait beburkoló réteget károsítja, és a szklerózis multiplexéhez hasonló tünetekkel, gyengeséggel, egyensúly- és látásvesztéssel járhat.
Mivel a vírus csak néhány hónapja van jelen, nem tudhatjuk, mi mindent okoz hosszú távon, az orvosoknak azonban tudniuk kell a lehetséges idegrendszeri hatásokról
– mondta el Ross Paterson, a kutatás másik vezetője.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Teszteltük a cenzúragyanús kínai mesterséges intelligenciát
Nem kell csodálkozni a korlátozásokon.
10 órája
- Tech-Tudomány
Az OpenAI szerint az ő technológiájuk ellopásával tervezték a DeepSeeket
A cég szerint meg kell védeni az amerikai technológiát.
január 29., 17:15
- Tech-Tudomány
Termékdömpinget tartott a Huawei, egy rakás új készülékkel érkeznek Magyarországra
Új okosóra, telefon és fülhallgató is érkezik a gyártótól.
tegnap, 13:43
- Mindeközben
Párizs utcáin kapták lencsevégre a férjével kézen fogva romantikázó Anya Taylor-Joyt
20 perce
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
2 órája
- Tech-Tudomány
Már a DeepSeek is a múlté, újabb kínai AI-modell tarolhatja le a piacot
A teljes szakmát inasba teszi az Alibaba.
tegnap, 14:56
- Tech-Tudomány
Kétszer olyan gyorsan nőnek a férfiak, mint a nők
Nem egyformán hatott az életkörülmények javulása.
tegnap, 11:57
- Tech-Tudomány
A valaha volt legnagyobb özönvíz hozhatta létre a Földközi-tengert
A sós sivatag helyét átvette a víz.
tegnap, 11:57
- Tech-Tudomány
Így nyit új űrversenyt Jeff Bezos rakétája, a New Glenn
A piac eddig is szabad volt, csak mindent Elon Musk cége vitt.
január 24., 19:21
- Tech-Tudomány
Megoldás születhet korunk egyik legnyomasztóbb problémájára
Komoly egészségügyi gondokat okozó anyagokról van szó, amiket csak előállítani tudtunk, megsemmisíteni nem.
január 29., 19:49
- Címlapon
Mitévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
2 órája
- Tech-Tudomány
Kínaiul gondolkodik az OpenAI új mesterséges intelligenciája
Talán a hatékonyság miatt vált nyelvet magától.
január 25., 08:06
- Tech-Tudomány
Fantasztikus dolgok, amelyek mégsem léteznek
A képzelet által teremtett jövő sokszor megvalósult. De hogy volt, amikor mégsem?
január 25., 05:57
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
5 órája
- Tech-Tudomány
Nézze meg, hogy nem fagytunk halálra egy jeges medencében!
Kipróbáltuk a Wim Hof-módszert.
január 29., 14:30
- Tech-Tudomány
Olyat húzott a kínai MI, hogy még az Apple sem bír vele
Megbolygatta a részvénypiacot a DeepSeek.
január 27., 15:33
- Tech-Tudomány
Megmértem a vérnyomásom. Egy okosórával
A Huawei Watch D2 életeket menthet.
január 29., 10:53
- Mindeközben
Kulcsár Edinától megkérdezték, tényleg válnak-e G.w.M-mel, és nem cáfolta a pletykákat
7 órája
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
4 órája
- Mindeközben
Élő adásban kaptak fékezhetetlen röhögőgörcsöt a Sport1-en egy pajzán vicc miatt, a műsorvezető alig tudta folytatni a felkonferálást
9 órája
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
3 órája
- Címlapon
Elképesztő felfedezést tett, elrabolták, az élete veszélybe került
A tudós Prágában tűnt el.
1 órája
- Címlapon
Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon
Úgy tűnik, betelt a pohár a miniszternél.
45 perce
- Mindeközben
Megérkezett az első előzetes a Wednesday második évadából, és alaposan feltekerte a várakozásokat
10 órája
- Tech-Tudomány
Jól sikerültek az új nukleáris rakéta NASA-tesztjei
Háromszor hatékonyabb a hagyományos rakétáknál.
január 26., 11:35
- Tech-Tudomány
Hatvanhatmillió éves hányásfosszíliát találtak Dániában
A ritka természeti kincs feltehetően egy ragadozó hal szájából származik.
január 28., 11:35
- Tech-Tudomány
Több mint 1600 földmozgást regisztráltak tavaly a Kárpát-medencében
Magyarországon a lakosság hét földrengést is érzékelt.
13 órája