Pár hónapig tarthat a koronavírus elleni immunitás
Lehet, hogy a koronavírus elleni immunitás csak rövid távú – írja a King's College London új tanulmányára hivatkozva a Guardian. A Covid-19-ből felépült betegeknél három hét után tetőzik a vírus ellen fellépő antitestek száma, három hónappal később pedig megcsappan.
A kutatás során több mint 90 beteget és kórházi dolgozót vizsgáltak meg, akiknek 60 százaléka hatékony immunreakcióval lépett fel a fertőzés ellen, de három hónappal később csak 17 százaléknál volt hasonlóan erős a védelem. Az antitestek száma akár a huszonharmadára is csökkenhetett, de olyanok is voltak, akiknél már ki sem tudták mutatni az antitestek jelenlétét.
Az emberek ugyan megfelelően reagálnak, de az antitestszám hamar elkezd zuhanni, és attól függ, hogy valaki meddig védett a vírus ellen, hogy a tetőzéskor mennyi antitestet termelt a szervezete.
Az eredmény alapján egy esetleges védőoltás hasonló eredményeket érhet el, így lehet, hogy egy nem lesz elég, hanem rendszeres oltásokra lesz szükség a védettséghez. A nyájimmunitás lehetősége egyre távolibbá válik, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy nem csak egy pár napos köhögésről van szó. Bár sokan azt gondolják, hogy megfertőződnek, kiheverik a betegséget, és onnantól kezdve óvják a többi embert, a Covid-19 súlyos károkat okozhat a szervezetükben, és veszélyes elkapni.
Ez az első ilyen jellegű kutatás, és egyelőre még kézirati fázisban van, szakértők ellenőrzik a tartalmát. Jelenleg négyféle koronavírus kering az emberek között, amik megfázás jellegű tüneteket okoznak, és amikről tudjuk, hogy emberek rendszeresen elkaphatják. A SARS-CoV-2 és az azzal járó Covid-19 is hasonló lehet.
Nem az antitestek jelentik a szervezet egyetlen védelmét a vírus ellen. A University College London immunológusa azt mondja, hogy egyre több bizonyíték mutat a T-sejtek hatékonyságára, amivel néhány ember szervezete hatékonyan lép fel a megfázás ellen.
Egyelőre úgy tűnik, hogy minél súlyosabb valakinél a Covid-19 lefolyása, annál több antitestet termel. A kutatók arra számítanak, hogy ugyan a természetes megfertőződéssel nem alakul ki immunitás, de az immunrendszer memóriája miatt egy esetleges újrafertőződéskor már enyhébb lefolyásra lehet számítani. Ettől függetlenül a beteg ugyanolyan hatékonyan fertőzhet, mint aki először kapta el. Lehet, hogy az éves influenza elleni oltás mellé kell majd egy koronavírus elleni is.