Elveszíthetjük a lemurokat, ha nem javul a helyzet
Már 33 makiféle (közismertebb, bár nem tudományos néven lemur) szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján mint súlyosan veszélyeztetett faj – írja a Gizmodo. Ez azt jelenti, hogy a Madagaszkáron őshonos makifélék egyharmada a kihalás előtti utolsó lépcsőfokra került. Már régóta fogy a számuk, de egy ideje felgyorsult a folyamat.
Idén 13 faj veszélyeztetettségi állapotát változtatták meg, köztük a Verraux-szifakáét és a Berthe-egérmakikét. Tavaly még veszélyeztetettek voltak, idén kerültek a súlyosan veszélyeztetett kategóriába.
A 107 makiféléből 103 legalább a fenyegetett kategóriába tartozik.
Az egyedszám csökkenése mögött a szigetország erdőirtása áll, ami miatt a lemurok elveszítik az élőhelyüket. A földművesek fák kivágásával szereznek új termőföldeket, a favágók pedig faszénért vágják ki a fákat.
Az ország szegényebb részein akkora a nyomor, hogy sokan kénytelenek vadászni a makifélékre, annak ellenére, hogy ez illegális. Az IUCN ökoturizmussal akar pénzt pumpálni a régióba, és így alakítana ki védett övezeteket, ahol a közösség védené a makikat. Az erdőirtás sok országban probléma, és az egyik lehetséges megoldás egyszerűen az, hogy pénzt adnak az embereknek, hogy ne vágják ki a fákat.
A szervezet szerint a makifélék megőrzése fontos a természetvédőknek, de mivel az erdőirtás és a vadászat mögött komplex okok állnak, hasonlóan komplex megoldással kell előállniuk.