
Ismét csúszik a 2700 milliárdos űrteleszkóp fellövése
A járvány miatt 2021 márciusáról október 31-ére halasztotta a NASA a James Webb űrteleszkóp fellövését – olvasható az űrügynökség honlapján. Mivel kevesebben tudtak bejárni dolgozni, sokkal lassabban megy a teleszkóp tesztelése, ezért kénytelenek voltak későbbre halasztani az indulást.
Talán most már tényleg fellövik a 9,7 milliárd dolláros űrteleszkópot
A James Webb távcső felbocsátása évek óta csúszik, költségei pedig már az eget verdesik.

A teleszkóp a héten átment az elektronikai vizsgálatokon, a NASA-nál most az akusztikus és vibrációs tesztekre készülnek, amiket ha minden jól megy, augusztusban hajtanak majd végre. Bár az évek, évtizedek közben sokat csúszott a projekt, a Webb program vezetője, Gregory Robinson szerint tartani tudják magukat a 8,8 milliárd dolláros (kb. 2700 milliárd forint) költségvetéshez.
Ha a teleszkóp minden vizsgálaton átmegy, akkor összeorigamizzák, azaz belehajtogatják egy Ariane-5-rakéta külső burkolatába. Mikor megérkezik majd a Földtől több mint másfél millió kilométerre levő pályájára, akkor kinyitja majd a nappajzsát, ami akkorára nyílik, mint egy teniszpálya.
Ezután működésbe lép a 6,5 méteres fő tükör, ami a távoli csillagok és galaxisok fényét észleli majd.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
március 7., 12:44
- Tech-Tudomány
Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitestet találtak a közelben
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
tegnap, 06:01
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Tech-Tudomány
Újabb forradalmi áttörés született a kvantumfizikában
Szuperszilárd halmazállapotú fényt hoztak létre a kutatók.
3 órája
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Hemzsegnek az interneten a kiskorúakat veszélyeztető chatbotok
Pedofilok eszköze lehet és önveszélyes viselkedéshez vezethet a mesterséges intelligencia.
tegnap, 16:49
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Megkóstolhatóvá válhat a virtuális valóság
Az új elektronikus eszköz segítheti az online kereskedelmet.
tegnap, 13:11
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
1 órája
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
Fontos chipgyártási monopóliumot törhet meg Kína
Saját EUV litográfiai berendezést építenek.
1 órája