
Mérgező vegyületeket termel a napsütötte aszfalt
További Tech-Tudomány cikkek
-
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
- Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
- Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
- Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Mindenki felfigyel, ha ömlik a kőolaj a könyezetbe, mint legutóbb a szibériai katasztófánál, de nem kell ilyen messzire menni, ha az olajszármazékok káros hatásait keressük. Elég lemenni az utcára, és kilépni a bitumennel teli aszfaltra.
Az utak és járdák aszfaltrétegének kötőanyaga a bitumen, egy sötét színű trutymó, ami a kőolaj lepárlásakor marad meg a hordó alján. Ez tartja össze a köveket és a homokot, jól ellenáll a szélsőséges időjárásnak és lassan öregszik. De amikor mégis megöregedett, addigra már jó sok galibát okozott. És most nem az autósok rémálmára, a kátyúkra gondolunk.
A Floridai Állami Egyetem kutatói kimutatták, hogy a napnak és víznek kitett aszfalt ezernyi potenciálisan méregező vegyületet bocsájt a környezetbe.
Korábbi tanulmányok alapján ismert volt, hogy az asztaltburkolatos utak mellett a talajban nagyobb a policiklusos aromás szénhidrogén koncentrációja, amelyek köztudottan rákkeltő hatásúak.
Hogyan lesznek a tükörsima fekete utak szürke és durva felületűek? És hova a francba megy belőlük az aszfalt?
- tette fel a kérdést Ryan Rodgers, aki a MagLabnál a kőolajipari alkalmazások és a Jövőbeli Üzemanyagok Intézetének igazgatója, és évek óta szerette volna feltárni a mérgező szénhirdogének és a bitumen lehetséges kapcsolatát. Végül szerzett egy adag aszfaltot egy helyi útburkoló társaságtól, és bekopogott a Floridai Állami Egyetemhez, ahol a pHd-jén dolgozó Sydney Niles és a MagLab vegyésze, Martha Chacón-Patiño belevágtak a kísérletekbe.
Bitumennel vontak be egy üveglapot, vízbe merítették, és egy héten át napszimulátorba tették, miközben rendszeres időközönként mintát vettek a vízből. Kiderült, hogy a napsugárzás hatására a vízben lévő oxigéntartalmú vegyületek kölcsönhatásba léptek a bitumenben megtalálható szénhidrogénekkel, és a fotooxidáció folyamata révén új molekulák keletkeztek. A vízben megtalálták a potenciálisan mérgező vegyületeket.

Hogy biztosak legyenek a napsugarak hatásában, egy másik bitumenes üveglapot tök sötétben hagytak a vízben ugyanannyi ideig. Így kiderült, hogy a besugárzott mintában 25-ször több volt a szerves vegyületek mennyisége, mint amit a sötétben hagytak lubickolni.
15 ezer különféle széntartalmú molekulát mutattak ki a vízben
Azt még vizsgálni kell, hogy ezen anyagok közül mennyi mérgező, de a policiklusos aromás szénhirdogének köztudott tulajdonságai alapján a tudósok úgy vélik, van okuk az aggodalomra, mert az aszfalt vízben oldódó szennyező anyagokat képes előállítani.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
30 perce
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
1 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság
Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”
tegnap, 20:35
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Tech-Tudomány
Valójában egy fekete lyuk belsejében létezünk?
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
március 20., 17:47
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
1 órája