![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Belső iránytűvel navigálnak a kutyák
A prágai Cseh Élettudományi Egyetem korábbi vizsgálatai azt mutatták, hogy a kutyák általában az észak-déli tengely mentén helyezkedve vizelnek, ami azt sugallja, hogy képesek lehetnek a Föld mágneses mezejének érzékelésére - tudósít az MTI.
E jelenséget vizsgálták most behatóbban, két kísérlet segítségével. A kutyákat mindkét esetben nyomkövetővel szerelték fel, kivitték őket a szabadba, majd hagyták őket futkározni. Az állatok mindig visszatértek a gazdájukhoz. Az első kísérletben négy, a másodikban 27 kutya vett részt, de a feladat hasonló volt. A kutyáknak egy állat szagát kellett követniük, majd visszatérni oda, ahonnan indultak.
![810](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3396/33968/339682/33968289_a69b48cd3298d7ef96c77df321023f06_wm.jpg)
Kiderült, hogy a kutyák két fajta módon tértek vissza a kiindulási pontjukhoz. Az egyik lehetőség a nyomkövetés, amikor ugyanazon az útvonalon haladtak visszafelé, mint amerre elindulta. Ilyenkor feltehetőleg a szaglásukra hagyatkoztak. A másik mód a felderítés, amikor ismeretlen útvonalon haladva találtak vissza kiindulási pontjukhoz.
A felderítéses visszatérések esetén a kutatók gyakran megfigyeltek egy különös viselkedést a kutyáknál. Mielőtt visszaindultak volna a kiindulási pontjukhoz, néhányszor fel-le szaladgáltak észak-déli irányban, 20 méteres szakaszon. Ez a viselkedés a jelek szerint segítette a kutyákat abban, hogy betájolják magukat, ugyanis azok az ebek, amelyek így jártak el, jobban teljesítettek a visszatérésben.
A kutatók úgy vélik, hogy az észak-déli irányú futkározás azt bizonyítja, hogy a kutyák a földi mágneses mezőt használják a tájékozódáshoz az ismeretlen környezetben. A kutatók később egyebek között a szélirányt, a szélsebességet és a kutya nemét is számításba vették a visszatérésekkor, de egyetlen tényező sem befolyásolta az állatok tájékozódását.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)