Eufrozina, Kende
14 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Befejezték utolsó űrsétájukat a SpaceX történelmi küldetésének űrhajósai

2020.07.22. 08:49

Bob Behnken és Chris Cassidy űrhajósok végrehajtották negyedik és utolsó űrsétájukat a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) kívül. Behnken és Doug Hurley űrhajósok hamarosan visszatérnek a Földre a SpaceX Dragon űrkapszulájával. Behnkennek és Cassidynek ez volt a tizedik űrsétája, tehát veteránnak számítanak e tekintetben. Most főként karbantartó munkákat végeztek az ISS küldő berendezésein.

Bob Behnken és Chris Cassidy az ISS-t szerelik a tegnapi űrséta során
Bob Behnken és Chris Cassidy az ISS-t szerelik a tegnapi űrséta során
Fotó: NASA

Nagyjából egy hónapja érkeztek az ISS-re a SpaceX által épített, emberek szállítására is alkalmas Dragon űrhajóval. Közel egy évtized szünet után ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államok önerőből embert juttatott az űrbe. Egyúttal a SpaceX számára is mérföldkő a küldetés, hiszen ez az első emberes repülés, amelyet egy magáncég bonyolít, nem pedig állami űrügynökség.

A Dragon várhatóan augusztus elején fog a Florida melletti tengerbe csobbanni. Ez lesz 45 év után az első, tengert célzó földet érés az amerikai emberes űrhajózás történetében (az űrsiklók korában repülőgépszerűen kifutópályára szálltak le). 

Jim Bridenstine, a NASA igazgatója elmondta, hogy az űrséta befejeztével az űrhajósok

lézerként fókuszálnak a hazatérésre. De ezt még le kell kopognunk, míg Bob és Doug nem érnek haza.

(Independent)