
300 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot rendel az EU az AstraZenecától
Az Európai Bizottság a 27 uniós tagállam nevében szerződést írt alá az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyárral 300 millió adag koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről – írja az MTI.
Komoly mellékhatások nélkül működik a brit koronavírus-vakcina
Még korai az AZD1222 sikerét ünnepelni, de az első próbák eredményei biztatóak.
A szerződés lehetővé teszi, hogy valamennyi uniós tagállam megvegye az oltóanyagot, továbbá azt is, hogy az alacsonyabb és közepes jövedelmű országok adományként kaphassák meg. Előirányozza további 100 millió adag felvásárlását, amelyet a lakosság arányában osztanának el.
Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos azt mondta, hogy a tárgyalásaik egyértelmű eredményt hoztak az EU polgárainak egészsége védelmében.
Ha a vakcina hatékonynak és biztonságosnak bizonyul a tesztelések folyamán, minden uniós tagállam részesülhet belőle
– mondta. Hamarosan további megállapodásokat kötnek más oltóanyaggyártó vállalatokkal.
Az AstraZeneca tervezett oltóanyaga a klinikai vizsgálatok második, illetve harmadik fázisában van, az eddigi kísérletek ígéretes eredményekkel jártak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
tegnap, 12:33
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
tegnap, 13:54
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
2 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
3 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
4 órája
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Tech-Tudomány
Már chipet tervezett a mesterséges intelligencia, ami működik is
Leveszi a terhet az emberek válláról, ha hagyják.
február 26., 20:34
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
1 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
35 perce
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
tegnap, 17:56
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
5 órája
- Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba
A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.
3 órája
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44