Lelép a cégtől a TikTok vezérigazgatója
Hónapokkal a kinevezése után Kevin Mayer vezérigazgató távozik a TikToktól.
Mayer a munkatársainak írt levelében arról ír, hogy az utóbbi hetekben élesen megváltozott a politikai környezet, és komolyan vizsgálták, hogy milyen változásokra lesz szükség a cég felépítésében ehhez, és hogyan fogja befolyásolni azt a globális pozíciót, amit ő elfoglalt a vállalatban. Ezért inkább úgy döntött, távozik.
Mayer június 1-én érkezett a céghez, a Disneytől.
A TikTok, a fiatalok között elképesztő népszerűségnek örvendő közösségi videoapp nemrég Trump célkeresztjébe került. Az amerikai vezetés arra kötelezi a céget, hogy adja el az amerikai érdekeltségeit, mert állításuk szerint a kötődésük Kínához nemzetbiztonsági érdekeket sért. A TikTok ezt többször is tagadta, és a cég kijelentette, hogy az amerikai felhasználók adatait az Egyesült Államokban tárolják, egy szingapúri biztonsági tartalékkal.
Nem mellesleg a TikTokot éppen több gigavállalat is fel akarja vásárolni, köztük a Microsoft és az Oracle.
Donald Trump amerikai elnök augusztus elején írt alá egy olyan elnöki határozatot, ami szerint a TikTok amerikai érdekeltségein szeptember 15. előtt túl kell adnia a cégnek, különben az appot betiltják az Egyesült Államokban. A TikTok beperelte az amerikai államot az eljárás miatt.
A TikTok egyik szóvivője azt nyilatkozta a CNBC-nek, hogy értik, hogy a politikai helyzet megváltoztatta, hogy pontosan mi is lenne Kevin szerepe a cégnél a jövőben, és maximálisan tiszteletben tartják a döntését.
(NBC)
“We appreciate that the political dynamics of the last few months have significantly changed what the scope of Kevin's role would be going forward, and fully respect his decision. We thank him for his time at the company and wish him well,” a TikTok spokesperson told CNBC.