Itt látható az első magyar dinótojás!
Azonosították az első magyarországi dinoszaurusztojás-leletet. A csaknem három centiméteres, ovális alakú, különös felületű tojásmaradványt az iharkúti ásatások során találták. A lelet, amely a késő kréta korból származik, talán 85 millió éves lehet. Pár éve már ismert volt, de csak az idén sikerült igazolni véglegesen a maniraptora dinoszaurusz eredetét azokkal a kristályszerkezeti vizsgálatokkal, amelyeket egy dél-koreai kutatócsoporttal együttműködésben végeztek a tojáshéjtöredékeken – mondta Prondvai Edina, az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoportjának tagja.

A maniraptora dinoszaurusz egy kistermetű ragadozó volt, folyópart közelében élt, és telepesen fészkelhetett. A microCT-felvételek alapján kiderült, hogy a tojásban sajnos nincsenek embrionális csontmaradványok, és a javát a belsejét kitöltő üledékes kőzet alkotja, így csak a felületén tapadó, repedezett héjmaradványok igazolják az eredetét. Az azonosított tojásmaradvány nemcsak az első magyar fosszilis dinótojás, hanem az ilyen típusú tojáshéjakat képviselő első tojás egész Európában, sőt a világon is – írta a távirati iroda.
Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszékének paleontológusa elmondta: az iharkúti gerinceslelőhelyen 20 éve folynak ásatások, amelynek során több mint 100 ezer leletet találtak. Az első magyar dinoszaurusztojás a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításának részeként lesz megtekinthető.