Légzéstámogatás az orvosi gyakorlatban

A légzésről általában

Az élő szervezeteknek oxigénre van szükségük az élethez, ezt a levegő oxigéntartalma szolgáltatja. Az oxigén légzés útján kerül szervezetünkbe. A belélegzett levegő 21% oxigént, 0,04% szén-dioxidot, 78% nitrogént és néhány tized százalék nemesgázt tartalmaz, ezzel szemben a kilélegzett levegő körülbelül 16% oxigént, 4,0% széndioxidot tartalmaz, a nitrogén és a nemesgázok százalékos aránya csak kismértékben változik.

A be- és kilégzés a levegő beszívása, illetve kifújása a szervezetünkből. A külső légzés (gázcsere) a tüdőben - a kisvérkörben - végbemenő gázcsere. A belső légzés (sejtlégzés) - a nagyvérkörben - a keringés útján jön létre, feladata a szövetek közti gázforgalom és oxigénszállítás. A külső légzőmozgásokat a bordaközi izmok, valamint a rekeszizom teszi lehetővé. A belső légzés voltaképpen a testfolyadékok és a szövetek közötti gázcsere. A légzéssel felvett oxigén teszi lehetővé a sejtekben végbemenő lebontó energiatermelő folyamatokat.

A be- és kilégzés a mellkas térfogatának változásával jár. A belégzés aktív folyamat, a mellkas térfogatának növekedése a légzőizmok összehúzódásának a következménye. A kilégzés passzív folyamat. A belégző izmok ellazulását követően a mellkas térfogata - rugalmassága révén - csökken. Kilégzéskor a mellkas izmai és a rekeszizom elernyednek, a mellkas lesüllyed, a tüdő összehúzódik, és kipréseli a levegőt. Erőltetett kilégzés esetén a kilégzőizmok munkája is elősegíti a mellkastérfogat csökkenését. A tüdőn belüli nyomás a légutakban és a léghólyagocskákban uralkodó nyomás. Belégzéskor a mellkas térfogat-növekedésével együtt a nyomás csökken, kilégzéskor emelkedik. Mellkason belüli nyomáson a mellhártya két lemeze közötti nyomást értjük. Nyugodt légzésnél egy légvételkor mintegy 500 ml levegőt lélegzünk be, illetve ki. A légzőrendszer működését nagymértékben befolyásolja a levegő állapota, a dohányfüst, a különböző szennyeződések. Komolyan szennyezett levegőjű helyen élő és dolgozó emberek sokkal jobban ki vannak téve a tüdőt és a légzőrendszert érintő betegségeknek, fertőzéseknek.

Hipoxia

Hipoxiának hívjuk azt az állapotot, mikor a szövetek valamilyen okból kifolyólag nem jutnak elegendő oxigénhez, kezelésre akkor van szükség, ha az oxigén nyomása a vérben drasztikusan lecsökken. Számos tünetet okozhat, így csökkent ítélőképesség, álmosság, tompult fájdalomérzés, izgatottság, fejfájás jelentkezhet. A hipoxiával párhuzamosan a kemoreceptorok ingerületbe jönnek, ezért a légzés frekvenciája fokozódik. Hipoxiát számos tényező okozhat, pl. csökkent légnyomás, nagy magasságban tartózkodás, bizonyos betegségek, vérszegénység, szén-monoxid-mérgezés. Az oxigénnek toxikus (mérgező) hatása is van, ami valószínűleg egy szabadgyöknek, a szuperoxid anionnak köszönhető. Amennyiben embernek 8 óránál tartósabban 100 % oxigént adnak, akkor légúti izgalom alakul ki, amely végül tüdőkárosodáshoz vezet. A légkörinél magasabb nyomáson alkalmazott 100 % oxigén adása meggyorsítja a tüdőkárosodás kialakulását. A vér szén-dioxid-koncentrációjának emelkedése szintén toxikus, zavartság, végső soron kóma, légzésleállás és halál következik be. Légutak elzáródásakor vagy vízbe fulladáskor akut oxigénhiány és szén-dioxid-szint emelkedés alakul ki, ami nagyon erőteljesen serkenti a légzést. Ezek az erőltetett légvételek végül abbamaradnak, a vérnyomás esik, a szív lelassul és megáll. A vér csökkent szén-dioxid-szintje általában erőltetett légzés eredménye, amelyet légzéskimaradás követ. Ezután néhány felületes légvétel következik, majd ismét légzéskimaradás. Ezek a ciklusok eltartanak addig, amíg a normális légzés visszaáll.

Oxigénterápia

Az oxigénterápia célja a hipoxia kezelése: akkor válik szükségessé, amikor az oxigén fajlagos nyomása a vérben kisebb, mint 60 Hgmm, vagy az oxigénnel telt vörösvértestek aránya (oxigén szaturáció) kisebb, mint 90 százalék. Vannak azonban az oxigénterápiának kockázatai, ezek közül a legfontosabb az oxigén mérgezés (toxicitás). Ha nagy mennyiségben és nyomáson oxigén jut a tüdőbe, agresszív tüdőkárosodás alakulhat ki.  

Az oxigénterápiánál használt eszközök között vannak

1. Alacsony nyomású rendszerek, például orrkanül, orrkatéter, egyszerű maszk, arcsátor
2. Magas nyomású rendszerek, ilyen a tüdőkatéter, Venturi maszk, aeroszol maszk, magasnyomású oxigénsátor

A terápia alatt alkalmazott oxigén származhat az egészségügyi intézmény telepített, központi oxigénellátó helyéről, oxigéntartályból, oxigén koncentrátorból, valamint oxigénpalackból. 

Légútbiztosítás

Amennyiben az oxigénterápia eszközei képtelenek a beteg légzését megfelelően segíteni és javítani, szükség van a légutakon keresztül történő légzéstámogatásra. 

Többféle típusa van: orron, szájüregen, és közvetlenül a légcsőbe bevezethető tubusok léteznek,  és többféle életkornak (gyermek, felnőtt) megfelelő eszköz létezik. Általában a gége fölötti területig vezetik be őket. Amennyiben a tubusok gége felett nem segítenek, elkerülhetetlen 

Fontos szempont, hogy súlyos betegség vagy állapot esetén a légút átjárhatóságát tartósan fenn kell tartani - erre is alkalmas az intubáció.

Az intubáció leggyakoribb okai:

• Szívmegállás
• Légzésleállás (pl. hipoxia miatt)
• Mély kóma (amennyiben a nyelv légúti akadályt jelent)
• Gégeödéma Légúti elzáródásból kialakuló fulladás
• Felső légúti trauma
• Fej- vagy magas területen a gerincvelő sérülése
• Légzési elégtelenség, lélegeztetés szükségessége (például: füstbelégzés, légúti égés, asztmás roham, légzési izomkimerülés)
• A beteg légzési munkájának csökkentése sokk, alacsony szívperctérfogat (pulzus)
• Gyomormosás során kialakuló eszméletzavar  

Az intubációt a laryngoscop nevű eszközzel végzik és kivitelezése rendkívüli körültekintést igényel. Innen nyílik lehetőség arra, hogy a már átjárható légutakon keresztül lélegeztetni tudják a pácienst.

Lélegeztetés

A gépi lélegeztetés szükségességét általában több orvosi paraméter értékelésével állítják fel, betegre szabottan, figyelembe véve az alapbetegséget, a beteg állapotát és annak változását. Azonban néhány változó önmagában is indokolttá teheti a gépi lélegeztetés megkezdését. Ilyen a 

• vérben az oxigénszint veszélyes mértékű csökkenése
• gyorsan előrehaladó tüdőelégtelenség
•  növekvő légzési izommunka (megfeszített légvételi szándék)
• artériás vérben a pH < 7,25

A normál, gépi lélegeztetésnek azonban vannak bizonyos mellékhatásai. A légzőizmok ellustulnak, ami abból adódik, hogy a légzőmozgást innentől a gép végzi a beteg helyett. A gép nem megfelelő beállítása, vagy a vezérlő szoftver pontatlansága pedig tüdőkárosodást is okozhat. Idesorolhatók még a különféle fertőzések, pl. tüdőgyulladás kockázata, sőt a pszichológiai szövődmények – a lélegeztetőgéppel kezelt betegek negyedénél fejlődik ki poszttraumásstressz-szindróma és depresszió.