Megérkezett a csodarádió
A Teenage Engineeringről érdemes tudni, hogy egy svéd elektronikus hangszergyártó. A harmincfős stockholmi cégben a kőkemény mérnöki szekció találkozik az ugyanennyire hardcore dizájnercsapattal. Termékeik zászlóshajója a minimalista megjelenésű OP-1 szintetizátor hangszerként és formatervezett tárgyként is többszörös díjazott Japánban és Svédországban. Igazán korszakalkotó dobásuk azonban a Pocket Operator, egy több kiadásból álló kvarcjáték és zsebnintendó hangulatú, pár tízezres árkategóriájú miniszintetizátor, a kütyü, amelyben egy termosztát processzora ketyeg, és mára százezernél is többet adtak el belőle.
Ha figyelembe vesszük, hogy az OP-1-be, OP-Z-be vagy a Pocket Operator Modularba (egy asztali csináld magad moduláris szinti) nem kevés legóalkatrészt is beépítenek, nem túlzás azt állítani, hogy ők a zenei elektronika avantgárdja és élvonala, egy kis skandináv hipszterizmussal fűszerezve – ez utóbbit bocsánatosnak tekintjük, mert így szebben öregszenek a cuccaik.
Meg hát a nevük is az, hogy Tinimérnökök.
Mézga Aladár is venné
Elődeinél a most bejelentett eszközük sem adja alább: az OB-4 a Varázsrádió nevet kapta. El is rugaszkodnak a ma már szinte kihalt zsebrádiós műfajtól, amelynek a Sokol márkanevű bőrtokos zajdobozka az örök ikonja. Az OB-4 hangminőségben és az 5000 mAh-s lítiumakkumulátora által biztosított 40 órás üzemidőben is új szintre helyezi a rádiózást, de ez csak a kezdet. A rádió folyamatosan végtelenített szalagon rögzíti az adást (legyen az Bluetooth vagy FM), egész pontosan két óra adást gördít, amely gombnyomásra visszajátszható, effektekkel feldobható és remixelhető. Az eszköz továbbá önálló háttérzajkeltésre, mantrázásra alkalmas, vagy metronómként használható.
A Varázsrádió közel kétszázezer forintba kerül (600 euró). Ha már a Sokolt említettük bőr hordtáska ehhez is lesz, potom 400 euróért.