- Tech-Tudomány
- apple
- iphone
- ipad
- hulladék
- hulladékgazdálkodás
- szemét
- lopás
- újrahasznosítás
- hardver
- mobil
- tablet
Újrahasznosítás helyett eladták az Apple termékeit
2015 és 2017 között a világ egyik legnépszerűbb hardvergyártója, az Apple mintegy félmillió leharcolt iPhone-t, iPadet és Apple Watch okosórát adott át a GEEP Canadának, azonban a később végzet audit során kiderült, hogy az eszközökből százezer továbbra is jelen van a hálózaton és az interneten.
A GEEP Canada feladata az eszközök elpusztítása és újrahasznosítása, illetve az eszközökbe épített nemesfémeket vagy ritkaföldfémeket, például kobaltot tartalmazó alkatrészek visszaforgatása lett volna, de az átadott eszközök mintegy 18 százalékát újra piacra dobták.
Az eset miatt az Apple 20 millió dolláros kártérítési pert indított a kanadai cég ellen.
A GEEP Canada tagadta, hogy köze lenne a visszaéléshez. Közleményük szerint alkalmazottaik lopták el a cégtől az eszközöket, ezért feljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen. Az Apple úgy véli, hogy ez nem fedi teljes mértékben a valóságot, mert a szóban forgó alkalmazottak gyakorlatilag a GEEP Canada menedzsmentjével azonosak.