Tilos lesz a Facebookon a holokauszttagadás
A Facebook betiltja platformján a holokauszttagadást – jelentette be Mark Zuckerberg, a közösségi médium elnök-vezérigazgatója hétfőn a cég hivatalos blogján.
Az antiszemitizmus aggasztó mértékű erősödése miatt szükséges, hogy a holokauszttal kapcsolatos valamennyi ellentmondásos bejegyzést betiltsák.
Amennyiben valaki a holokauszttal kapcsolatos keresést indítk a Facebookon, azonnal hiteles forráshoz fogjuk irányítani, hogy pontos információkat kaphasson
– írta Mark Zuckerberg. Állítása szerint a lépés számára is „belső küzdelemmel” járt, hiszen arról kellett dönteni, hogy mi a fontosabb, a szólás szabadsága, vagy a gyűlöletbeszéd korlátozása. Úgy fogalmazott azonban, hogy muszáj vonalat húzni az elfogadható és az elfogadhatatlan beszéd között. A világ jelenlegi helyzetében úgy hiszi, ez a helyes megoldás.
A növekvő antiszemitizmus láttán saját gondolkodásom is változott ez ügyben
– fogalmazott a közösségi platform vezetője. Mark Zuckerberg közölte azt is, hogy az intézkedést a Rágalmazásellenes Ligával egyeztetve hozta.
A Facebook az elmúlt hetekben több gyűlöletkeltő mozgalom fiókjait törölte és betiltotta, és korlátozásokat vezetett be a koronavírus-járványra vonatkozó szándékosan félrevezető információk közlését illetően is.