Made in China csúcstelefon félmillióért
További Tech-Tudomány cikkek
- Egy új kutatás szerint a magánytól tényleg megszakadhat az ember szíve
- Megoldódott a 19. század egyik nagy rejtélye
- Tim Cook leköszönőben, de ki veheti át a helyét az Apple-nél?
- Hova üljünk egy repülőn, hogy biztosan túléljünk egy balesetet?
- Sütik és szörfözés – a web szavainak roppant különösek a gyökereik
Rendkívül impozáns külső és technikai paraméterei tekintetében igazán brutális belső jellemzi a Huawei Mate 40 Pro okostelefont, amelyet volt alkalmunk alaposan letesztelni. A kínai cég csúcstelefonja igazán
masszív készülék.
162,9 mm magas, 75,5 mm széles, 9,1 mm vastag, a súlya pedig 212 gramm. Cserébe viszont a készülék gömbölyített formáinak, illetve az egyedi színárnyalatának köszönhetően (szerkesztőségünkbe egy szürkésfehér, gyöngyházcsillogású készülék érkezett) rendkívül elegáns, már-már arisztokratikus külsővel dicsekedhet.
Egyéni ízlés kérdése, de nekem a négy kamerából álló, hátoldalon található kerek elrendezés jobban tetszik, mint például az iPhone 12 kicsit oldschool, négyszög alakú megoldása.
Profi fotók, minden fényviszonyban
Ha már a kameráknál tartunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy a 1/1,28 hüvelykes, 50 megapixeles (f/1,9; 23 mm) szenzor, a 12 megapixeles (f/3,4; 125 mm), 5x optikai, 10x hibrid és 50x digitális zoomra képes periszkópos telefotó, illetve a 20 megapixeles (f/1,8; 18 mm) ultraszéles modul mind kiváló képminőségű fotókat készít – méghozzá bármilyen fényviszonyban.
Külön érdemes kiemelni a dinamika tartományt. Ahogy egy 2020-as zászlóshajó telefontól elvárható, a kamerák kiváló megvilágításban képesek fotókat készíteni, gyenge külső fényviszonyokban is. Akár nappal, akár éjszaka egy sötét utcán csinálunk környezetünkről vagy magunkról szelfiket, a készülék nem fog csalódást okozni az amatőr fotósoknak. A képek minőségében segít az előlapon a 13 megapixeles (f/2,4), széles látószögű szenzor melletti mélységérzékelő is.
Én speciel a macskáimról csináltam jó pár képet, és a 4K felbontású fotókon jól ki lehetett venni a szőrszálaikat, illetve a szemük csillogását, a szőrük színárnyalatát is remekül visszaadta a Mate Pro 40 által készített kép.
A Mate 40 Pro portré módjában érdemes megemlíteni még a bokeh effektet is, amelynek köszönhetően olyan művészi képeket készíthetünk, ahol mi magunk élesnek tűnünk, a háttér pedig elmosódott, illetve ennek különféle változatait is kipróbálhatjuk. Sokféle egyéb effektus is megtalálható a telefonon, amellyel a kép készítésekor és szoftveresen, utólag is megbolondíthatjuk a portréképeinket.
A zoomolás tekintetében is rendkívül jó eredményeket ér el a Mate Pro 40: ennek köszönhetően a lakás távoli szegletében lévő macskáimról is megfelelően éles képeket tudtam készíteni.
A Huawei csúcskészülékével elkészített fotókról összességében elmondható, hogy messze túlszárnyalja azt a minőséget, amelyet az átlagfelhasználó becéloz, amikor Facebookra, Instagramra tölt fel képeket, így akár félprofesszionális fotózásra is használható a kínai okostelefon.
Viszlát, Google Áruház, szia, Petal Search
A Huaweit sújtó amerikai szankciók következtében most sem kapjuk meg a Google Mobile Servicest, ami azt jelenti, hogy búcsút mondhatunk a más márkáknál alapnak számító Play Áruháznak és így a Google-alkalmazásoknak – legalábbis egy részüknek. Ezek hiányát a Mate Pro 40 egy „trükkös” megoldással ki tudja kerülni nagyon sok esetben: a Petal Search segítségével utána lehet keresni az apk-kiterjesztésű fájloknak, és ennek köszönhetően aztán gyorsan és egyszerűen fel tudjuk telepíteni az alkalmazások egy részét. Ilyenkor az „apkpure.com” és hasonló site-okra látogat el a készülékünk – kicsit olyan érzésünk lehet, mintha valamilyen warez oldalról szedné le a szoftvereket a kínai készülék. A végeredmény egyébként impozáns: a szoftverek zömét a telefon villámgyorsan szedi le és installálja, továbbá,
ami egyáltalán elindul, az ragyogóan is működik.
Sajnos bizonyos alkalmazások viszont nem futtathatók ezzel a megoldással, illetve értelemszerűen a Google Áruházon keresztül megvásárolt szoftvereket nem fogjuk tudni elérni. Hiába akartam letesztelni például a Grand Theft Auto játékokat a készüléken, pusztán egy, a Google áruházas helyükre mutató linket találtam, ami meg sem nyitott semmit.
Ami pedig a YouTube-ot illeti: ott egész egyszerűen a mobilos weboldalra látogat el a készülék, és onnan futtatja, a YouTube-applikáció nem működik rajta. Amúgy ez nem túl nagy probléma: a YouTube oldala így is hibátlanul fut a készüléken.
4K, vagy amit akartok
A készülék 4K-s kijelzőjét akkor tudjuk igazán kihasználni, ha például natívban lévő 4K-s mozifilmeket, sorozatokat nézünk rajta. Például Sir Sean Connery halála alkalmából megnéztem a James Bond-filmjeit ilyen felbontásban, és egyszerűen pazar, amit ezekkel a régi filmekkel művel a készülék: tűélés kép, ragyogó színárnyalatok, összességében hibátlan képminőség a legfőbb jellemzők. Megnéztem pár 4K-s modernebb filmet is, ott is remek a látvány.
Kipróbáltam a telefonon a Netflixet is, amelynek androidos alkalmazása szintén a már említett Petal Search-módszerrel kiválóan működött. A képminőség általában véve éles, tiszta, de persze egy kicsit gyengébb, mint a natív 4K-s filmek esetében. Egy ilyen csúcsminőségű telefonkészüléknél jobban észre lehet venni az ilyen felbontásbeli különbségeket.
A biztonsági rendszer arcoskodik
A készülék háromféle módon is őrzi adataink biztonságát: ujjlenyomat-ellenőrzés, hatjegyű kódszám és kamerás arcképellenőrzés. Utóbbi 3D-ben regisztrálja fizimiskánkat, hasonlóan a játékkonzolok kameráihoz (PS4, Xbox One). Az ujjlenyomat felvétele valamiért rendkívül körülményes és bosszantó volt, így azt inkább hanyagoltam, a kamerás felvétel viszont remekül működik, és az külön elismerést érdemel, hogy rossz fényviszonyok között is villámgyorsan felismeri a kamera az arcomat.
Megér félmilliót?
Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mivel nyilván mindenkinek más az igénye. Nekem nem, mert ennyi pénzből inkább
két nextgen konzolt és egy olcsóbb okostelefont vagy egy 8K-s tévét vennék.
Aki kedveli az iPhone-t, nem hiszem, hogy az azonos áron kereskedelembe került iPhone 12 helyett a Huawei megoldását választaná.
A készülék ellen szól a Google Mobile Service hiánya is, hiába a trükközés az apk-fájlok letöltésével, azért nem mindent tudunk így megszerezni. (Például a korábban megvásárolt játékokat sem.) Ha már a játékoknál tartunk, a készülékre több játék is fel van installálva: World of Kings (egy World of Warcraft-klón), Eve Echoes, Guns of Glory, Strike Force stb. Ezek tényleg igen gyorsan futnak a készüléken, más kérdés, hogy közel sem használják ki teljes mértékben annak technikai képességeit.
Összességében a Mate 40 Pro egy igen impozáns készülék, nagyszerű technikai paraméterekkel, gyönyörű, elegáns külsővel és remek 4K-s kijelzővel. A játékok, filmek, az operációs rendszer és a beépített böngésző is villámgyorsan futnak rajta. Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy Google Mobiles Services nélkül költene-e rá uszkve félmillió forintot.