Hálózatelemzéssel vizsgálták a madáréneket magyar kutatók
További Tech-Tudomány cikkek
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológiai Csoportjának és az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék Viselkedésökológiai Csoportjának a kutatói október 30-án a Behavioral Ecology folyóiratban megjelent tanulmánya szerint az egyedi madárének szintaktikai felépítése nem állandó, hanem a madár élete során folyamatosan változik, méghozzá a kor előrehaladtával egyre hosszabb, ismétlődő hangsorozatokat találunk benne, amelynek hátterében feltehetően hosszú távú tanulási folyamatok állnak.
A madárének kiváló kutatási modellje az állati kommunikációnak, mivel viszonylag könnyű rögzíteni és számítógéppel feldolgozni, ugyanakkor már eleve sok mindent tudunk róla. A hímek énekükkel jelzik területük határát, ezzel üzennek a többi hímnek, de a tojóknak is, hogy itt a párválasztás lehetősége. Az ének továbbá fontos információkat tartalmazhat az egyedek egészségi állapotáról és korábban szerzett tapasztalataikról.
Éneklő hím légykapó
Fotó: Laczi Miklos / ELKH
Az egyik viszonylag jól ismert modellfaj a tanulmányban tárgyalt örvös légykapó (Ficedula albicollis), amelynél a kis hangelemek sorrendiségét hálózatelemzési módszerekkel tanulmányozták a kutatók. A hálózati mérőszámok változatosságát napon belül, napok között és évek között vizsgálták, ismételt hangfelvételek alapján, majd meghatározták azok kapcsolatát olyan egyedi tulajdonságokkal, mint a hímek kora, egészsége, a költőhelyre érkezés ideje, párosodási sikere és túlélése.
Az adatokat a kutatók a Pilis–Visegrádi-hegységben gyűjtötték, összesen mintegy 200 éneklő hím egyedtől.
Nagy különbségekkel, egyre rendezettebben
A kutatók azt találták, hogy az éneken belül a kis hangelemek sorrendisége nem véletlenszerű, hanem hosszabb, ismétlődő szekvenciákat lehet fedezni benne. A hangelemek egymásutániságát az elemek akusztikus tulajdonságai is befolyásolják, azaz a madarak úgy próbálnak énekelni, hogy lehetőleg az egymás utáni kis hangelemek hangmagassága minél jobban különbözzön egymástól. Az így felépülő énekeket feltehetően nehezebb produkálni, mint az egy hangmagasságon kiadott hangelemeket, így a hímek tulajdonképpen saját képességeiket reklámozzák a fajtársak számára.
Az ábra a madárénekben található kis hangelemtípusok közötti kapcsolatot ábrázolja hálózat formájában. A csomópontok (körök) a hangelemtípusokat jelentik, melyek színe annál mélyebb, minél több másik hangelemfajtával állnak kapcsolatban. A kapcsolatok (nyilak) pedig azt jelölik, hogy mely hangelemtípusok fordulnak elő közvetlenül egymás után.
Fotó: ELKH
A tanulmány szerzői azt is kimutatták, hogy az idős hímek a fiatalokhoz képest rendezettebben énekelnek: hosszabb, ismétlődő szekvenciákat hallatnak, melyekben egyedi hangelemeket használnak. Ennek a hátterében valószínűleg hosszú tanulási folyamat áll.
Habár a kutatóknak közvetlenül nem sikerült bizonyítaniuk a sorrendiség és a párválasztás közötti kapcsolatot, feltételezhető, hogy a fajtársaknak mind a territórium megtartásában, mind a párválasztásban előnyös lehet az énekben szereplő szekvenciális szerveződésre is figyelni. Az idősebb hímek ugyanis tapasztaltabbak lehetnek nemcsak az éneklésben, hanem a hímek közötti küzdelemben is, így kevésbé érdemes velük a területért versengeni. Továbbá az idősebb hímek feltehetően már több tapasztalatot gyűjtöttek a ragadozók elkerülésével és a megfelelő odú kiválasztásával kapcsolatban, ami fontos szempont lehet a tojók számára párválasztáskor.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
