Régen minden jobb volt, vagy csak az idei év volt katasztrófa?

Ahogy végéhez közeledik a 2020-as év, az ember automatikusan visszatekint. Kétségkívül az idei évet a koronavírus-járvány uralta, olyannyira, hogy az év angol szava is a Coviddal kapcsolatos. A járvány nyomán több médiumban rendszeressé vált olyan kifejezések használata, mint a sosem látott, vagy a történelemben páratlan. 

A kérdés megválaszolásához elég csak 40-45 évet visszamenni a múltba.

Bár a legutolsó, 2019-es demokráciaindex nem fest túl rózsás képet a demokrácia állapotáról, de napjainkban sokkal többen élvezik gyümölcseit, mint a hetvenes évek közepén, végén. 2020-ra a szólás- és vallásszabadság természetessé vált, és bár vannak, akik a populistának nevezett politikusok miatt sötéten látják a jövőt, talán Észak-Korea kivételével a jelenlegi vezetők a hidegháború diktátorainak a nyomába sem érhetnek.

Diktátorok mindenütt

1975-re a a helsinki folyamat nyomán létrejött az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ), de a keleti blokkban még javában tartott az ellenzékiek pszichiátriai kényszerkezelése. Az évtized végére azonban véget ért az enyhülés, és a szovjetek afganisztáni bevonulásával kezdetét vette a kis hidegháború, és a nukleáris holokauszt újra ott lebegett mindenki feje felett. 

A szovjet megszállás alatti országokban, így Magyarországon sem volt egyszerű az élet, különösen a mai szemmel tűnik hihetetlennek például a hiánygazdaság. Amikor viccesen emlegetjük a globalizációval kapcsolatban, hogy egy kínai denevérleves miatt nem lehet az ócsai kisboltban élesztőt kapni, már nem emlékszünk a sorban állásra, egyes hiánycikkekre, meg a rendszeresen fellépő kisebb ellátási „problémákra”.

Tévedés lenne azt hinni azonban, hogy ekkor a szovjet blokkban volt a legrosszabb az élet. A sztálinista személyi kultusz és terror elmúltával az akkor harmadik világnak nevezett területen tombolt leginkább az önkény. 

Közép-Kelet-Európában kevéssé ismertek az argentin katonai diktatúra, a junta viselt dolgai. A hadsereg 601. hírszerző zászlóalja által gyűjtött adatokat felhasználva a dél-amerikai baloldali befolyás ellen létrehozott Kondor-művelet keretében ezrek tűntek el úgy nevezett „megreptetések” (death flights) során. Szakszervezeti vezetők, politikai aktivisták, sőt apácák és egyetemi tanárok is áldozatul estek ezeknek a helikopterekről, sőt olykor katonai szállítógépekről tömegesen, bírósági ítélet nélkül végrehajtott kivégzéseknek, ahol a benyugtatózott áldozatokat az óceánba, folyókba, sőt hegyekre dobták. Rokonaik csak a rendszer összeomlása után évekkel értesültek nyom nélkül eltűnt szeretteik sorsáról. 

Hasonló hírhedtségre tett szert a nyugatbarát perzsa sah, Reza Pahlavi SAVAK (Nemzeti Biztonsági és Hírszerzési Szervezet) nevű titkosszolgálata. A titkosrendőrségek klasszikus kínzási módszereit a hatvanas évektől a legmodernebb tudományos eredményeken alapuló kínzási módszerekkel ötvöző szervezetet a hetvenes években széles körben rettegték Iránban. Többek között a waterboarding néven elhíresült félig vízbe fojtási technikát, vagy az elektrosokkot is rendszeresen alkalmazták. Nem véletlen, hogy amikor 1979 elején kirobbant a forradalom, az egyik első követelése a SAVAK feloszlatása volt.

Kambodzsában a Pol Pot vezette maoista vörös khmerek rémuralma során gyakorlatilag mindenki célponttá vált. Az idegen nyelvet beszélőktől a különböző vallások követőiig, az etnikai kisebbségek tagjaitól a felsőoktatásban dolgozókig. A véres tombolásban később a szemüvegesek, majd a párt tagjai következtek. Totális diktatúrájuk az élet minden részére kiterjedt, a párt által szervezett esküvőktől a nyelv teljes átalakításáig. Az ország lakosságának 21-24%-a esett áldozatul az esztelen tombolásnak.

Szóval, ha jónak semmiképpen sem mondhatjuk az idei évet, de lassan már látszik a járvány vége. Történelmi távlatokból azonban még a bezártság okozta nehézségek is másképp néznek ki.