Elhunyt a befogadó design úttörője
50 esztendősen, a koronavírus okozta szövődmények miatt elhunyt August de los Reyes formatervező és designer.
A manilai születésű Reyes gyerekként került az Egyesült Államokba, ahol a Harvardon és MIT-n tanult médiatervezést. Pályáját az MSN hírportálnál kezdte, később dolgozott a Philipsnél, a Kodaknál és Samsungnál is.
2013-tól az Xbox vezető designere lett a Microsoftnál. Ugyanebben az évben egy balesetben megsérült a háta, ezért egy kórházi műhibát követően kerekesszékbe kényszerült.
Reyes innentől a fogyatékkal élők igényeit is szem előtt tartó inkluzív design úttörője lett. Tervezési filozófiáját a Microsoftnál, a Google-nél, a Pinterestnél és a Varonál teljesítette ki, miközben generációja legnagyobb hatású grafikai tervezőjévé vált.
Reyes március óta mindössze háromszor hagyta el lakását, egyszer orvosi ellenőrzés, egyszer okirat-ügyintézés, egyszer pedig szavazás miatt – közölte özvegye, Rein Everth.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.