Tamás
-7 °C
8 °C

Elindítják a betegápoló, idősgondozó humanoid robot tömeggyártását

2021.01.25. 13:45

Idősek és betegek gondozásában nyújthat segítséget Sophia, a humanoid robot, amelynek a tömeggyártását az idei év első felében kezdik meg – adta hírül az androidot kifejlesztő hongkongi Hanson Robotics vállalat.

A vállalat laboratóriumában szervezett bemutatón maga Sophia mutatta be képességeit, elmondta, hogy az olyan szociális robotokat, mint ő, a betegek és idősek gondozásába lehet bevonni. Elsősorban a kommunikációban és a kezelésekben tud segíteni, valamint társadalmi stimulációt képes nyújtani nehéz körülmények között. 

A vállalat alapító igazgatója, David Hanson kiemelte, hogy a koronavírus-járvány jó példa arra, hogy 

szükség van a nagyobb mértékű automatizálásra az emberek biztonsága érdekében.

David Hanson a robotjaik széles körű felhasználásáról is beszélt, melyek nemcsak a pandémia idején, hanem a kereskedelemben és a légitársaságoknál is a vásárlók segítségére lehetnek, tervei szerint már 2021-ben sok ezernyi andoridot elad majd a cége. 

A hongkongi Politechnikai Egyetem professzora, Johan Hoorn szerint a világjárvány hozzájárul, hogy hamarabb a piacra kerülhessenek a robotok, mert az emberek felismerik, hogy nincs más lehetőség.

A Hanson Robotics nem aprózza el, hiszen még

idén egy Grace nevű robotot is bemutat, amelyet kifejezetten az egészségügyi szektor számára terveztek.

Az ágazat más nagy szereplői is segítettek a pandémia elleni küzdelemben. A SoftBank Robotics vállalat Pepper nevű robotját a maszkviselés ellenőrzésére fejlesztették ki, Kínában pedig a CloudMinds vállalat segítette egy robotvezérlésű kórház felállítását, amikor a járvány kitört Vuhanban.

Sophia az új technológiától tartóknak Franklin D. Roosevelt amerikai elnök szavaival üzent:

Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem.