Egyedül vagyunk-e az univerzumban?

Amióta tudjuk, hogy az esti égbolton pislákoló fénypontok nem a fekete szövetre ragadt szentjánosbogarak, hanem milliárd és milliárd kilométerre lévő izzó gázgömbök, hogy az Oroszlánkirály klasszikus párbeszédét idézzük, felmerül a kérdés: egyedül vagyunk-e? Logikusan végiggondolva, valamint a saját földi tapasztalatainkból kiindulva, egy alacsonyabb szinten lévő civilizáció nem feltétlenül járna jól egy fejlettebbel való találkozással, lásd a gyarmatosítás történetét. Persze a kérdés annál jóval bonyolultabb, mint hogy A függetlenség napjának hódító „sáskái”, az E. T. kíváncsi botanikusai vagy a Star Trek barátságos vulkániai találnak-e először az emberre. Vagy éppen mi őrájuk.

A „Mi várható a világegyetemből?” nyugtalanító kérdése a legnagyobb elméket is foglalkoztatta. A történet szerint Enrico Fermi, akit az atombomba egyik atyjának is szoktak nevezni, 1950-ben egy ufókról szóló tévéműsort látva kezdett el dolgozni elméletén, eleinte egy levélboríték hátuljára jegyzetelve számításait. Az emberiségéhez hasonló vagy fejlettebb civilizációval való találkozás matematikai esélyének aránya elég magasra sikerült, ugyanis feltette a többi tudósnak a kérdést: hát mégis hol vannak? Úgy néz ki, aggodalmai máshol is megértésre találtak, ugyanis 1961-ben elindult a NASA SETI (Search for Exrtraterrestrial Intelligence – Földönkívüli Intelligencia Keresése) programja. A bevezető konferencián Frank Drake asztronómus bemutatta a róla elnevezett Drake-formulát, amely az értelmes élet lehetőségét a lakható bolygók arányában próbálta meghatározni.

Bár a két matematikai sejtés óta eltelt 61 és 50 év, valamint mostanra már sokkal többet tudunk a naprendszeren kívüli úgynevezett exobolygókról, a Drake-formula értéke még mindig nem 1 – azaz nem garantált, hogy létezik rajtunk kívül értelmes élet a világegyetemben. De itt álljunk is meg egy pillanatra! Tudomásunk szerint most nem létezik. De mi van, ha létezett? Vagy létezni fog? Még a Fermi-paradoxon sem tudta az alábbi lehetőségeknél jobban leszűkíteni a kört: 

• Túlbecsüljük az értelmes élet gyakoriságát az egész univerzumban
• Túlbecsüljük az egyes életformák hajlandóságát, hogy szándékosan információt osszanak meg magukról 
• A többi civilizációról szóló információ már itt van, csak nem látjuk, vagy nem értjük 
• A többi civilizációról szóló információ már itt volt, vagy itt lesz, de nem „hallgatózunk” elég régóta, hogy észlelhessük
• Az emberiség érkezett el először az űrutazás szintjére, és a többi civilizáció még túl korai fejlődési szakaszban van ahhoz, hogy észlelhessük

A gyarapodó ufóészlelések, kiszivárgott hírek és új felfedezések ellenére a bizonytalanság továbbra is fennáll. Egy dolog azonban bizonyos: amíg ember él a földön, és felnéz a csillagokra, mindig azon fog gondolkozni, mit hoznak: barátot, ellenséget vagy magányt?