Adorján, Adrián
3 °C
8 °C

Soros György milliárdokat fektetett egy akkumulátorgyártóba

2021.02.21. 14:35
A QuantumScape részvényeinek ára hatalmasat emelkedett, miután az akkumulátorgyártó vállalat felfedte új technológiai áttörését, illetve Soros György 4,6 milliárd dolláros részesedést tett közzé.

Az akkumulátorgyártó vállalat szerdán számolt be arról, hogy új áttörést ért el az akkumulátortechnológiájában, Soros György milliárdos befektetési cége pedig ezután hozta nyilvánosságra, hogy részesedést vásárolt a startupban. A QuantumSpace nevű cég, amelybe Soros az alapítványán keresztül 4,6 milliárd dollárt fektetett, konkrétan az elektromos autókhoz fejleszt a lítiumion-technológia egyfajta alternatívájának tekinthető akkumulátort.

15 százalékos emelkedés

A QuantumScape részvényeinek árfolyama egészen konkrétan több mint 15 százalékkal emelkedett a tőzsdén, miután a vállalat nyilvánosságra hozta az akkumulátor-technológiában elért áttörését, ami 

megváltoztathatja az elektromos járművek akkumulátortartományának és az újratöltési sebességnek a technológiáját.

A San José-i székhelyű vállalat, amely elektromos járművek szilárdtest-lítium-fém akkumulátorainak úttörőjeként próbál kitörni a piacon, közölte, hogy sikeresen megalkotta a többrétegű akkumulátorcellát.

Noha még sok munka van hátra, és új kihívásokkal kell szembenéznünk, ugyanakkor ez hihetetlenül fontos eredmény, és örömmel tölt el minket mindjárt az év elején

– nyilatkozta Jagdeep Singh vezérigazgató a befektetőknek írt levélben, amely a társaság első negyedéves pénzügyi beszámolójának része volt.

Olcsóbb, biztonságosabb

A QuantumScape egy a szilárdtest-akkumulátorok fejlesztésével foglalkozó számos startup közül, és ez a fejlesztésük azért fontos előrelépés az elektromos járművek szempontjából, mert az autógyártóknak biztonságosabb és olcsóbb alternatívát kínál a jelenlegi lítiumion-akkumulátorokkal szemben.

106688756-1599093353899-Banner blur
Fotó: QuantumSpace

Az akkumulátor prototípusának virtuális bemutatóját követően a QuantumScape decemberben azt nyilatkozta, hogy 

az akkumulátor prototípusa negyedóra alatt 80 százalékra tölthető,

vagyis „gyorsabban, mint amire akár a hagyományos akkumulátor, akár az alternatív szilárdtest-megoldás képes”.

Soros tervezni kezdett

Ez elég volt ahhoz, hogy meggyőzze Sorost és csapatát a befektetésről. A Soros Alapkezelő kedden nyilvánosságra hozta a 4,6 milliárd dolláros részesedését a QuantumScape-ben. Soros bejelentése után a QS részvényei 6,1 százalékkal 53,73 dollárra emelkedtek.