Trükkös vándormadarak: rivalizálás helyett repülnek

Miután a minap Afrikából megérkezett a gemenci erdőbe az első fekete gólya, és elfoglalta bekamerázott fészkét, az Index felkereste a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjét, hogy árulja el, milyen sorrendben milyen madárfajok érkezése várható még. Orbán Zoltán szerint ez a kérdés megválaszolhatatlan: Magyarországon napjainkban jószerivel nincs már olyan hónap az évben, amikor ne lenne madárvonulás.

Ráadásul a klímaváltozás még nehezebben megválaszolhatóvá tette a kérdést, vagyis egyre inkább érvényüket veszítik az olyan szabályok, mint amilyen például az, hogy a mezei pacsirta februárban, Zsuzsanna-napon szokott először megszólalni, jelezve a tavasz közeledtét. Sőt, manapság már az is szokványossá vált – amire 2005 előtt nem igazán volt példa –, hogy a fehér gólyák nálunk telelnek.

Nos, a válasz erre az, hogy azért mennek el, mert nem magyarok, hanem afrikaiak (ilyen a fehér gólya és a fecske is). És hogy miért jönnek el Afrikából?

Azért, mert kitaláltak egy jól bevált trükköt, aminek az a lényege, hogy eszük ágában sincs rivalizálni Afrikában a csoportjuk sokkal több fajt számláló egyedeivel, ehelyett inkább elrepülnek hozzánk északra, a mérsékelt égövre, ahol húsz-huszonkettő helyett csupán néhány  fajjal kell versenyre kelniük az élelemszerzésben

– fejtegeti az egyesületi elnök. Tudniillik az emberekhez hasonlóan a madarak is döntéseket hoznak legfontosabb céljuk, a szaporodás érdekében, és ezt a célt több úton-módon tudják érni. Jó vagy rossz megoldás nem létezik, csupán hatékony és kevésbé hatékony. Olyan ez, mint az emberi felfedező vágy: az emberiség utazókkal, kalandorokkal, felfedezőkkel, űrhajósokkal tágítja életterét, a madarak esetében pedig úgy működik ez a mechanizmus, hogy egy fajon belül száz fiatal madár közül kilencvenöt az elvárható, szokásos módon viselkedik, és ők biztosítják a faj stabil túlélését, miközben mindig akad köztük öt olyan egyed, amelyik felfedezővérrel van megáldva, és útra kel. Az a lényeg, hogy ezek a próbálkozó egyedek képesek tágítani a faj elterjedését. 

A napjainkban ismert madárvonulási rendszer egyébként tízezer évvel ezelőtt kezdett kialakulni, amikor az északi féltekén véget ért a jégkorszak, és hatalmas területek váltak lakhatóvá. Külön érdekesség, hogy a ma elfogadott géncentrumelmélet szerint ráadásul a madarak ugyanazon az útvonalon haladnak, és ugyanoda, ahol és ahova az őseik valaha elindultak. 

Ezek az útvonalak pedig nem rövidek, jelentős fizikai megpróbáltatást jelentenek, és a vándormadarak egészen elképesztő teljesítményekre képesek – magyarázza Orbán Zoltán. Minderre napjainkban derül csak igazán fény, amikor a repülési adataikról korszerű jeladók szolgáltatnak információt.

Csak egy példa: mára kiderült, hogy

A közepes termetű vízimadarak pedig akár tízezernél is több kilométer megtételére is képesek egy hét leforgása alatt. 

Mindehhez azonban rengeteg energiára van szükségük, amit a vonulás előtt úgynevezett hiperevéssel biztosítanak maguknak: ilyenkor a napi ételszükségletük többszörösét veszik magukhoz, és a zsír formájában felhalmozott felesleget égetik el a vonulás idején. 

Végül fontos azt is tisztázni, hogy a madarak nem azért vándorolnak, mert fáznak, hiszen a létező legjobb természetes hőszigetelő anyag, tollazat borítja a testüket. A vonulás oka az, hogy azokban a „kis jégkorszakokban”, amiket mi, emberek télnek nevezünk, nem jut nekik elég táplálék.

(Borítókép:  Fehér gólya áll egy villanyoszlop tetején egy vándorló seregélyraj előterében a Jordán folyó völgyében Izraelben 2019. február 13-án. Fotó:  Abir Szultan / MTI / EPA)