Újabb felvonás az F–35-ös vadászgép szappanoperájában

Az sosem jó jel, ha a biztonság és egyensúly fenntartására szolgáló dollármilliárdos katonai eszközök beszerzése egy többfelvonásos drámára hasonlít. Ennél már csak az a rosszabb, ha a Tévedések vígjátékára emlékeztet. A Forbesban megjelent, óriási vihart kiváltó írás után Charles Brown Jr. vezérezredes, a légierő tábornoka úgy cáfolta az ott leírtakat, nos, hogy mondjuk, szóval úgy, hogy 

A cikk megjelenése után, egy médiakerekasztal-beszélgetésben a tábornok visszautasította, hogy az F–35 megbukott volna – folytatja a szövevényes történetet az Air Force Technology honlap.

Brown szavai szerint a típus a légierő harcászati feladatainak (Tactical Air – TacAir) alapját képezi, és az 1997-ben meghatározott 1763 darab repülőgépet rendszerbe fogja állítani a haderőnem. 

Rendelünk további F–35-ösöket, most is és a jövőben is. Azért idéztem azt a vadászgépekről szóló tanulmányt, mert jobban fel akarjuk mérni az F–35-ösök és az esetleg azt kiegészítő lehetőségek szempontjait. És 10 vagy 15 évvel előretekintve meg akarom érteni, hogy fog kinézni a légierő, mondjuk, 15 év múlva, amelynek alapképességeit az F–35-ös adja

– tette hozzá magyarázatképpen.

Amikor a folyamatban lévő TacAir-tanulmányról és annak darabszámra vonatkozó következtetéseiről kérdezték, így válaszolt:

Először várjuk meg a tanulmány eredményeit, most a korábban érvényes szám, az 1763 F–35A a cél. Amikor elkészül a tanulmány, abban benne lesznek a lehetséges opciók, mert eleve úgy kértem fel csapatot, hogy több lehetőséget vázoljon fel, mert biztosra akarok menni, hogy rendelkezünk a megfelelő képességekkel. [Az F–35A változat a légierő hagyományos fel- és leszállásra (CTOL) alkalmas típusa – S. B.] És ez azt jelenti, mint már említettem, hogy az 1763-as darabszám eléréséig folyamatosan vásárolunk, de arról is gondoskodnunk kell hogy a megfelelő képességet is elérjük, de költséghatékony módon. Úgy tudom, elindult a közös munka a gyártóval, a Lockheed Martinnal és másokkal is, mert a költségoldalról is van nyomás. De a szándék az, hogy a fenti számokat elérjük. A tanulmány abban fog segíteni, hogy megtaláljuk a legjobb odavezető utat.

Brown kissé zavaros megjegyzései az F–16-os utódról, valamint a szintén a hetvenes években kifejlesztett F–15 legújabb változatából, az indiai tenderen is ajánlott F–15EX-ből történő, légierős megrendelések fényében egyértelmű, hogy az F–35-ös nem érte el a kitűzött céljait, amit sokan úgy értelmeznek, hogy a projekt megbukott. Persze a fenti tényeket úgy is lehet értelmezni, hogy még az F–35 sem képes a légierő által felvetett összes problémára megoldást adni. 

Justin Bronk, a brit Royal United Services Institute (RUSI) kutatója és a RUSI Defence Systems szaklap szerkesztője szerint a Brown által említett, az F–16-os leváltására szánt 5 mínusz generációs, vadonatúj típusra vonatkozó megjegyzései egyértelműen egy dolgot jelentenek: az F–35-ös jelentős üzemeltetési költségei miatt 

az amerikai légierő teljes a F–16-os flottájának a cseréjére. 

Hogy a fenti probléma nem mai keletű, arra álljon itt egy idézet Bill Gunston és Mike Spick 1988-ban megjelent Modern légi hadviselés (Modern Air Combat) című könyvének F–16-osra vonatkozó részéből: 

Ellenállva a (mikroelektronikai forradalom jelentette) kísértésnek, a jó, ha van kütyüket egytől egyig visszautasítva, egy megbízható és nagy teljesítményű gép született.

Bronk hozzátette, hogy a tábornok nem állított valótlanságot. Még akkor is, ha az F–16-osokat egy vadonatúj típus váltja le, az F–35A még mindig a légierő harcászati típusainak gerincét fogja képezni, különösen olyan csúcstechnológiát megkívánó környezetben, mint amilyen egy vitatott környezetben végrehajtott katonai művelet. Ez azonban elkerülhetetlenül azzal fog járni, hogy a kőbe vésettként emlegetett 1763 darab helyett csak 600, legfeljebb 1000 példányt fog hadrendbe állítani az amerikai légierő.