Okosszemüveget tervez a Facebook
További Tech-Tudomány cikkek
- Már a NASA szerint is valószínűsíthető, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe
- Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
- Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
- Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
- Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
A közösségi média óriása kiterjesztettvalóság-szemüveget fejleszt azzal a törekvéssel, hogy
a virtuális interakciók sokkal inkább hasonlítsanak a személyes találkozásokra.
Minderről Mark Zuckerberg az Information 411 podcastjának egyik epizódjában beszélt. Szerinte jelenleg semmilyen technológia sem képes visszaadni azt a közösségi, társadalmi élményt, amikor egy másik ember jelenlétében vagyunk.
Persze van már olyan technológia, amely lehetővé teszi a kommunikációt, és amely különböző szintű realizmussal segíthet abban, hogy lássuk, mi történik kommunikáció közben a másik személlyel. De mégis, van valami varázslatos a tényleges jelenlétben és abban az érzésben, hogy olyan, mintha ott lennél egy másik emberrel, illetve ennek mindenféle pszichológiai aspektusában
– mondta Zuckerberg a podcastban.
Mintha ott ülne a kanapén, akivel beszélgetsz
A vállalat további részleteket is megosztott a futurisztikus termék fejlesztéséről egy blogbejegyzésben:
Egy könnyű, stílusos szemüveg pótolhatja számítógép vagy okostelefon meglétét is.
Zuckerberg az Informationnek arról is beszélt, hogy az okosszemüvegnek köszönhetően a felhasználóknak olyan érzésük lehet bárhol a világon használva azt, mintha ugyanabban a szobában lennének beszélgetőpartnerükkel.
Napszemüvegre hasonlító VR-szemüveggel állt elő a Facebook
Egyelőre csak prototípus, de vékony, könnyű, és hosszú ideig lehet kényelmesen hordani.
Ahelyett, hogy felhívna valakit videócsevegésre, egyszerűen csak csettint az ujjaival, és hopp, az illető teleportált, virtuálisan már ott is ül a kanapéján, és olyan érzése, mintha tényleg jelen lenne a szobában
– említette még Zuckerberg a podcastban.
2,3 milliárd dollárt költöttek rá
A projektet a Facebook Reality Labs, a vállalat leányvállalata korábban Oculus Research néven fejlesztette. A Facebook a virtuálisvalóság-technológiával foglalkozó vállalatot még 2014-ben vásárolta fel egy 2,3 milliárd dolláros (kb. 600 milliárd forint) üzlet részeként.
Míg az Oculus VR-sisak és a VR-tartalmak értékesítése emelkedett, addig a kutatási egység vegyes eredményeket hozott. 2018-ban a Facebook kivágta a virtuális asszisztenst a Messenger alkalmazásából, és a Facebook Reality Labs erőfeszítései a Google Assistant vagy az Apple Siri elleni versenyben állítólag eredménytelennek bizonyultak.
Ennek ellenére a Facebook megosztott néhány impozánsnak hangzó ötletet az okosszemüvegekkel kapcsolatban. Zuckerberg az eszközben rejlő lehetőségeket konkrétan az egér feltalálásának jelentőségéhez hasonlítja.
Virtuális billentyűzeten gépelhetünk majd
A blogbejegyzés részletezi is, hogy mi egyebet tud még a fejlesztés alatt álló szemüveg: például olyan sci-fibe illő lehetőségeket is kínál, mint hogy viselője egy speciális kesztyűt felvéve virtuális billentyűzeten gépeljen.
A Facebook először tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a jövőbeli hordható technológiát kutatja „Project Aria” munkanéven. A vállalat még nem közölte, milyen messzire jutott a szemüveg fejlesztése terén.
Csak sci-fiben láthattunk olyat, mint a Microsoft Mesh
A redmondiak holografikus, kiterjesztett valóság alapú kommunikációs platformjával megjelennek a szobában a megbeszélés résztvevői.