A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMPárizsban beperelték a Facebookot
További Tech-Tudomány cikkek
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
- Olyan új funkciót kapott az Amazon Prime Video, amit az összes streamingplatform irigyel
Az újságírók érdekképviseleti csoportja, amely más országokban is hasonló perek indítását fontolgatja, kijelentette, hogy a francia fogyasztói törvény különösen jól illeszkedik ehhez a problémához.
A fogyasztók megtévesztése a francia törvények szerint jogellenes,
és a társaságokat éves árbevételük 10 százalékáig terjedő pénzbírsággal sújtják, ha szabálysértést fedeznek fel.
Dezinformáció és fenyegetés
Az ügyészekkel hétfőn Párizsban benyújtott kereset azt állítja, hogy a Facebook (FB) „megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot” folytatott azzal, hogy lehetővé tette a dezinformáció és a fenyegetések felvirágzását annak ellenére, hogy azt ígérte a felhasználóknak, hogy
kellő szakmai gondossággal fog eljárni egy biztonságos és hibamentes környezet létrehozására.
A párizsi székhellyel rendelkező és az RSF, a Reporters Sans Frontiers (Riporterek Határok Nélkül) francia szavak kezdőbetűi által is ismert csoport közleményében kijelentette, hogy a Facebook feltételeiben tett ígéretek „nagyrészt félelmetesek”, és a Facebook működése megfelel „a gyűlöletbeszéd és a hamis információk széles körű terjesztése” francia törvénypasszus által szankcionált bűncselekménynek.
Állításainak alátámasztására a Riporterek Határok Nélkül volt Facebook-alkalmazottak nyilatkozatait idézi két hosszadalmas jelentésben. Ezek részletezik
- a gyűlöletbeszédet;
- a francia újságírók elleni fenyegetéseket;
- a tényellenőrző szervezetek munkáját;
- továbbá a platformon terjesztett dezinformációs példákat.
A Riporterek Határok Nélkül szervezet részéről azt is hozzátették, hogy remélik, az ügyészség vizsgálatot indít a Facebook ellen. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy azt akarják, hogy a Facebook teljesítse vállalásait.
Arra számítunk, hogy a Facebook hatékonyan tiszteletben tartja a fogyasztóival szemben tett kötelezettségvállalásait ahelyett, hogy csak úgy tenne, mintha ezeket megvalósítaná
– nyilatkozta a csoport.
A Facebook kedden még nem válaszolt az üggyel kapcsolatos megkeresésekre.
Sok mindent próbáltak, semmi sem működött
A Facebook különféle módon próbálta kezelni a dezinformációt, kezdve a hamis állítások címkézésétől azok láthatóságának csökkentéséig a felhasználók hírcsatornáiban. De a probléma továbbra is fennáll. Az Egyesült Államokban Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója csütörtökön fog szembesülni a törvényhozók kérdéseivel a közösségi média dezinformációjának szerepéről az amerikai Capitolium ez év eleji elfoglalása kapcsán.
A Facebook emellett számos nagyobb országban konfliktusba is került a helyi médiaiparral a hírek felhasználásával járó ellenszolgáltatás miatt. A cég az év elején egy rövid időre betiltotta a hírtartalmakat Ausztráliában, amikor a törvényhozók egy olyan médiakódex bevezetésébe fogtak, amely arra kényszeríti az olyan közösségi platformokat, mint a Google és a Facebook, hogy fizessenek a kiadóknak a platformjaikon megosztott hírekért. A Facebook azóta az ország több nagy kiadójával is megegyezett.
(Borítókép: Jaap Arriens / NurPhoto / Getty Images)