A Sony vereséget szenvedett Brazíliában a letiltott PS5-ök miatt
Tavaly decemberben a São Paulo-i bíróság arra kötelezte a Sonyt, hogy oldja fel a blokkolást az olyan PlayStation 5 konzolok esetében, amelyeket a szolgáltatási feltételek megsértése miatt tiltott le. A Sony ugyanis blokkolta azokat a PS5 konzolokat, amelyek megsértették a felhasználói szabályzatot, mivel kihasználtak egy kiskaput, amely a PS4-vásárlók számára díj ellenében megnyitotta a PlayStation Plus kollekciót. A vállalat a bíróságtól a döntés hatályon kívül helyezését kérte, mivel szerinte jogszerűen tiltotta le a konzolokat. A bíróságot azonban ez nem győzte meg, és rámutatott, hogy a Sony álláspontja az ügyben
nem volt kristálytiszta a felhasználók számára.
Amint arról a ResetEra beszámolt, a bíróság megállapította, hogy bár a Sony világossá tette, hogy a gyűjteményből származó játékok megosztása tilos, de az ezért járó büntetés nem volt egyértelmű.
Az Anderson Antonucci bíró által tavaly decemberben hozott eredeti ítéletben megjegyezték, hogy „a nehezen javítható vagy helyrehozhatatlan kár veszélye” áll fenn, ha a Sony blokkolását megpróbálják eltávolítani a konzolokról. A PS5 5000 R$-ba kerül Brazíliában (átszámítva mintegy 280 000 forintba, tehát körülbelül 100 000 forinttal drágább, mint nálunk a hivatalos kereskedelmi ár) így a bíróság nem nézte jó szemmel, hogy a Sony ilyen módon használhatatlanná tette a drága konzolt.
Ez olyan, mintha azzal vádolnának, hogy megsértetted egy streamingszolgáltatás – például a Netflix – használati feltételeit, és azzal büntetnének, hogy végleg kikapcsolják a tévédet, anélkül, hogy bekapcsolhatnád, hogy bármilyen módon tévét nézhess
– érvelt egy jogi szakértő a Metropoles nevű helyi lapnak az első ítélethirdetés után.
(Borítókép: Shutterstock)