
Plafonra szerelhető Covid-riasztót fejlesztettek
A füstjelzőhöz hasonló méretű és működésű az a szenzor, amely jelzi a helyiségben tartózkodó koronavírus-fertőzöttet. A Durham Egyetem és a London School of Hygiene and Tropical Medicine (LSHTM) munkatársai által kifejlesztett eszköz pontossága a híradások szerint 98 és 100 százalékos, és mintegy 15 perc alatt felismeri, ha fertőzött tartózkodik a közelében.
A riasztó egyelőre nem áll készen a tömeggyártásra, de ha megvalósul, segítséget jelenthet a csoportosan használt helyiségek, például hivatalok, osztálytermek vagy közlekedési eszközök biztonságának emelésében.
A Sunday Times értesülései szerint az eszköz azokat is felismeri, akiknél még nem alakultak ki tünetek, így a PCR-tesztnél is hatékonyabb a koronavírus tünetmentes hordozóinak kiszűrésében.
A szenzor a bőrről és kilégzés során a levegőbe kerülő szerves anyagok jelenléte alapján ismeri fel a vírust, gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy kutyák is képesek szaglás útján felismerni a kórokozó jelenlétét.

Az eszközt egy cambridgeshire-i cég, a Roboscientific gyártja, a fejlesztés jelenlegi stádiumában darabja mintegy kétmillió forintba kerül.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Megkóstolhatóvá válhat a virtuális valóság
Az új elektronikus eszköz segítheti az online kereskedelmet.
tegnap, 13:11
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitestet találtak a közelben
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
tegnap, 06:01
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Hemzsegnek az interneten a kiskorúakat veszélyeztető chatbotok
Pedofilok eszköze lehet és önveszélyes viselkedéshez vezethet a mesterséges intelligencia.
tegnap, 16:49
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
március 7., 12:44
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
59 perce
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
2 órája
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
6 órája