![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Kína beszáll, új űrverseny indul a Marsra
További Tech-Tudomány cikkek
-
Már a NASA szerint is valószínűsíthető, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe
- Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
- Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
- Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
- Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
Kína 2033-ban tervez embert küldeni a Marsra – jelentette a kínai állami Global Times. A menetrendről a Kínai Hordozórakéta-technológiai Akadémia feje Wang Xiaojun beszélt az orosz GLEX 2021 űrkonferencián.
Ez azt jelenti, hogy egy új űrverseny elején járunk, tekintve, hogy az Egyesült Államok szintén 2033-ra tervezett először emberi Mars-utazást.
A kínai menetrend a következő: először robotikus szondát küldenek a vörös bolygóra, amely talajmintákat gyűjt és helyet keres egy bázisnak. A következő lépésben érkeznének az űrhajósok, akik bázist építenének. Ezt követően egész űrhajó flotta jönne-menne a Mars és a Föld között miközben nagyszabású építkezésekbe kezdenének.
Wang elmondta, hogy a jövőben várhatóan nukleáris meghajtást használnak majd, ami jelentősen csökkentheti az űrutazás idejét.
![A tűzistenről elnevezett Csu-zsung marsjáró névadója 2021 áprilisában](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3871/38719/387193/38719363_5bf8b90a14a45e7362db2a096546c877_wm.jpg)
Említette továbbá, hogy egy „űrlétra” rendszer építésén gondolkodnak, amelyről annyi derült ki, hogy szén-nanocsövekből és űrállomásokból állna, továbbá 4 százalékára csökkentené a Holdra jutás költségeit.
Nagyon belekezdtek
A kínai űrhivatal az amerikaiakkal egy időben juttatta Tianwen-1 szondáját a Marshoz, amelynek leszálló egysége a Csu-zsung rover jelenleg is a bolygó felszínét kutatja. Ezzel párhuzamosan megkezdték második űrállomásuk építését, ahova nemrég érkeztek meg az első űrhajósok.
A kínai elnök Xi Jinping az űrhajósokat köszöntve elmondta, hogy tágabban értelmezett technikai versenyben vannak az Egyesült Államokkal, és ezen belül kitüntetett szerepe van az űrkutatásnak.
(CNBC, Global Times, Insider, TNW)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)